Miroslav Kusý távozása figyelmeztetés

Pozsony |

<p>Aggasztó változások történtek a kormány emberi jogi és kisebbségi tanácsában, figyelmeztetnek az emberi jogi szakértők. Miroslav Kusý a múlt héten tiltakozásképp kilépett a tanácsból, emlékeztet a közlemény, amelyet Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke jutatott el a sajtónak.</p>

„Döntését több olyan történés is indokolta, amely az utóbbi időben aláásta a tanács létének valódi értelmét” – áll a közleményben. Kusý azért hagyta ott a tanácsot, mert annak elnöke, Miroslav Lajčák külügyminiszter kinevezte a tanács tagjai közé Pavol Mešťant, aki a normalizáció idején a kommunista párt egyik fő ideológusa volt. Petőczék azt kérik Lajčáktól, hogy erősítse meg a tanács jogköreit, és jobban ügyeljen a testület szakmaiságára és munkájának átláthatóságára. A tanács államigazgatásból származó tagjai a múlt héten a civil szféra küldötteit leszavazva jóváhagyták többek között azt is, hogy a kormány kisebbségi bizottságában ezentúl minden nemzetiség csak egy szavazattal bírjon, függetlenül attól, mekkora az adott kisebbség lélekszáma.

A nyilatkozatot többek között Laco Oravec (Milan Šimečka Alapítvány), Martin Bútora (IVO), Jarmila Lajčáková (EU Alapjogi Ügynöksége), Peter Salner (pozsonyi zsidó hitközség) és Öllös László politológus írta alá. (vps, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?