Minisztérium: javul a kórházak gazdálkodása

ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Az egészségügyi minisztérium szerint javul az állami kórházak gazdálkodása, tavaly négy egyetemi kórház már nyereséges volt a 13 közül.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Az egészségügyi minisztérium szerint javul az állami kórházak gazdálkodása, tavaly négy egyetemi kórház már nyereséges volt a 13 közül. A teljes adósságállomány azonban nőtt, igaz a tavalyi 82,1 millió euró helyett „csak” 80,3 millió euróval.

A 13 egyetemi kórház adóssága tavaly meghaladta a 365 millió eurót, a tárca ennek ellenére állítja, hogy a kórházak menedzsmentje egyre jobban gazdálkodik. „Míg két évvel ezelőtt csak egy kórház volt nyereséges, tavaly, a szigorú intézkedések hatására már négy” – dicsérte minisztériumát Zuzana Zvolenská tárcavezető. Állítja ugyanakkor, hogy a spórolást a betegek nem érzik meg.

A kórházak elsősorban a működési költségeken spóroltak, miközben a bérköltségeik – az orvosok törvényben meghatározott fizetésemelése miatt – emelkedtek. A bérekre 2012- ben még 404 millió eurót költöttek, 2013-ban viszont már több mint 418 milliót, miközben a működési költségek 290 millióról 284 millióra csökkentek. „A javuló gazdasági eredmények főleg a kórházak menedzsmentje által végrehajtott racionalizációs lépéseknek köszönhetőek” – állítja Viktor Očkay, az egészségügyi minisztérium főosztályvezetője.

Besegített a VšZP

A minisztérium szerint két éven belül minden kórháznak nyereségesnek kell lennie, szakemberek szerint azonban ennek kicsi az esélye. „A lassuló eladósodás inkább az állami Általános Egészségbiztosító segítségének köszönhető” – véli Tomáš Szalay, az Egészségpolitikai Intézet (HPI) munkatársa. Szerinte az egészségbiztosítók tavaly 50 millió euróval többet fizettek a 13 kórháznak, ez éppen akkora összeg, mint amennyivel a kórházak vesztesége csökkent. A minisztérium elismeri, hogy a kórházak több pénzt kaptak a biztosítóktól, de szerinte ez annak köszönhető, hogy nőtt a befejezett gyógykezelések száma.

A tárca hatáskörébe tartoznak a specializált kórházak – szív- és rákkórházak – amelyek költségvetése már évek óta kiegyensúlyozott, ami szakértők szerint annak tudható be, hogy részvénytársasági formában működnek. A minisztérium ennek ellenére nem akarja átalakítani a nagy kórházakat. „Nincs szükség arra, hogy részvénytársasággá alakuljanak, a jelenlegi példák azt mutatják, hogy a mostani működési forma is megfelelő” – mondta lapunknak Viktor Očkay, az tárca főosztályvezetője. Szerinte a jelenlegi javuló tendencia fenntartható, a kórházak menedzsmentje szigorú minisztériumi ellenőrzés alatt áll.

Gyanús megtakarítás

Očkay szerint a megtakarítások minden esetben a menedzsment ügyességének köszönhetőek, még akkor is, ha néhány esetben valóban meglepő teljesítményt tapasztaltak. A nyereségessé vált nyitrai kórházban például egy év alatt 62 százalékkal csökkentették az egyéb dologi kiadásokat, megtakarítva ezzel 1,7 millió eurót. Očkay szerint ez nem jelenti azt, hogy korábban pazarlás folyt a kórházban. „Ez a nagyobb hatékonyság kérdése, lehet, hogy hatékonyabban dolgoztak korábbi készleteikkel, ezért kevesebbet kellett vásárolniuk” – mondta Očkay. Az fel sem merült, hogy a korábbi magasabb számok esetleg pazarlást jelentenének, ami miatt feljelentést kellene tenni. (lpj, sme)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?