Mindenhol kifüggesztik a jelképeket

<p>A legtöbb iskola vezetősége úgy döntött, kifüggeszti a tantermekben az úgynevezett hazafiassági törvény által előírt szlovák állami jelképeket. Szerkesztőségünk a múlt hét végén közel harminc magyar tanítási nyelvű iskolánál érdeklődött, egyetlen olyat sem sikerült találnunk, ahol szembeszegültek volna a sokat bírált törvénnyel.</p>

„Ha a törvény előírja, akkor nekünk kötelességünk aszerint cselekedni” – mondta Vörös Mária, a komáromi Jókai Mór Alapiskola igazgatónője. Megtudtuk tőle azt is, hogy náluk az egyik vállalkozó szülő bocsátotta az iskola rendelkezésére a szeptember elsejétől szükséges jelképek keretezett változatait.

Az ógyallai Feszty Árpád Alapiskolában még nem döntötték el, felrakják-e a falakra az előírt jelképeket. „Várakozunk. Címerek vannak, a hét folyamán majd eldől, mi kerül a falakra. Úgy gondoltuk, a himnusz és az alkotmány bevezetőjét mi magunk kinyomtatjuk, ezt még majd eldöntjük fokozatosan” – ismertette álláspontját Dibusz János igazgató.

Eugen Jurzyca oktatásügyi miniszter ugyan megígérte, hogy a hazafiassági törvény miatt büntetéseket nem fognak kiszabni, viszont a szankciók a törvény értelmében érvényben vannak, mi több, a törvény likvidálását sem helyezte kilátásba sem ő, sem a miniszterelnök. Iveta Radičová néhány hete azt javasolta a kispénzű iskoláknak, hogy a gyerekekkel rajzoltassák meg a címert és a többi szükséges jelképet. Az általa javasolt módszer (bár kétségkívül ez lenne a legolcsóbb) azonban nem terjedt el különösebben, a legtöbb iskolában igyekeznek a létező legkisebb pénz- és energiabefektetéssel megoldani a dolgot.

Továbi részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?