Milliós csalás miatt letartóztatnák Ivan Lexát

Pozsony. Egy milliós csalás kapcsán Ivan Lexa őrizetbe vételét kérte Michal Serbin, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt vezetését vizsgáló ügyész. A SIS volt igazgatója mellett a titkosszolgálat megfigyelői részlegének volt vezetőjét, Gejza V.

Pozsony. Egy milliós csalás kapcsán Ivan Lexa őrizetbe vételét kérte Michal Serbin, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt vezetését vizsgáló ügyész. A SIS volt igazgatója mellett a titkosszolgálat megfigyelői részlegének volt vezetőjét, Gejza V.-t is vádolják az ügyben, mellyel kapcsolatban azonban korábban a pozsonyi kerületi bíróság több törvénytelenségre és kételyre mutatott rá (egyebek mellett arra, hogy törvénytelenül tartottak házkutatást Gejza V.-nél, és az üggyel kapcsolatban kevés vallomást tettek). A bíróság határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, jogerős. Gejza V. állítólag nyomást gyakorolt egy cég tulajdonosára, amely a SIS részére végzett építési munkálatokat. Megfenyegette, hogy elveszíti az állami megrendelést, 1997-ben pedig ugyanez a cég – állami pénzekért – Gejza V. családi házán dolgozott. Jaroslav Svěchota, a SIS volt igazgatóhelyettese szerint Lexa tudott az ügyletről, azonban nem jelentette a rendőrségnek. Az ügyben Serbin és Lexa együtt tesz vallomást a jövő héten, a volt SIS-igazgató ügyvédei azonban máris tiltakoznak az eljárás ellen, mondván, Lexa őrizetbe vételét ismét jóvá kellene hagynia a parlamentnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?