Milliárdokat tapsoltak el Ficóék

Pozsony |

<p>Több milliárd euró maradhat a brüsszeli kasszában, mert a kormány képtelen időben meríteni az uniós alapokat. A kabinet által készített, nagyon optimista jelentés szerint is legalább 600 millióval kevesebbet fogunk költeni, mint amennyit lehetett volna.</p>

Szlovákia nem fogja tudni kimeríteni a neki ítélt uniós pénzforrások jelentős részét. Az Európai Unió hosszú tárgyalások után még 2006-ban jóváhagyta, hogy az úgynevezett 2007–2013-as programozási időszakban Szlovákia 11,48 milliárd eurónyi dotációt kapjon. Hogy elképzelésünk legyen az összeg nagyságáról, jegyezzük meg: az állam idén adókból összesen 10 milliárd eurót szed be. A bő 11 milliárdnyi pénzt 11 kalapba, operatív programba osztották szakterületek szerint, Pozsony megye azért kapott külön csomagot (viszonylag kicsit), mivel a főváros és környéke uniós mércével gazdagnak számít, így az első tíz operatív programból kevesebb pénzt tud lehívni, mint a maradék hét megye. LemaradtunkHiába hagyott jóvá ennyi sok pénzt Brüsszel Szlovákiának, nagyon úgy néz ki, hogy jelentős részét nem fogjuk tudni lehívni. A programozási időszak 2013. december 31-én ért véget, 2014 év végéig lehetett elszámolni a projektekkel, a gyenge felhasználás miatt Brüsszel adott még egy év haladékot. A legfrissebb statisztika alapján nyolc hónappal az utolsó utáni időpont lejárta előtt csak a pénz 70%-át sikerült elkölteni, vagyis az uniós források szűk harmada továbbra is a levegőben lóg. Jelentős része pedig szinte biztosan kihasználatlan marad. A kormányhivatal friss jelentése igyekszik viszonylag optimista képet festeni, az elemzés szerint a programozási időszak legvégén mindig felgyorsul a merítés dinamikája, ám ők is azzal számolnak, hogy idén már csak 2,27 milliárd eurót sikerül „behozni” Szlovákiába. Az egész összegből viszont jelenleg 3,408 milliárd eurót nem sikerült még kimeríteni, vagyis Ficóék is bevallják, hogy legalább 600 milliónak végérvényesen búcsút inthetünk. Elemzők szerint viszont ennél sokkal több pénz is bennragadhat, a felhasználatlan uniós dotációk akár a 2 milliárd eurót is elérhetik. A kormány félévente készít jelentéseket az operatív programok merítéséről, ám a folyamat bonyolultsága miatt gyakorlatilag lehetetlen megmondani, valójában mennyi pénzt hagyunk Brüsszelben. Csak egy biztos: az összes forrást nem sikerül lehívnia a kormánynak. Katasztrofális adatokAmint a grafikonból is kiolvasható, az összes operatív programnál jelentős a lemaradás, a legtöbb kihasználatlan forrás a környezetvédelmi operatív programban ragadt be: itt csak a pénzek 56%-át sikerült eddig lehívni. A két legjobban teljesítő operatív program az egészségügyi és a regionális, ezeknél 82%-os a mutató. A gyenge merítés jórészt a Smer számlájára írható, ugyanis a hétéves programozási időszakból ötben Ficóék kormányoztak, plusz még további két év állt rendelkezésükre a dolgok rendbetételére. A probléma nem új keletű, szakértők már két-három éve figyelmeztettek rá, ám a kormány komplex módon nem tudta kezelni. Ficóék az utóbbi hónapokban „last minute” akciókat találtak ki – ilyen például a közvilágítás felújítására kiírt pályázat, melyet gyakorlatilag lehetetlen időben lebonyolítani –, ám ezekkel már nem sok pénzt mentenek meg. Nem ez az első időszak, amikor Szlovákia pályázhatott az uniós alapoknál: a második Dzurinda-kormány alatt, a 2004–2006-os programozási időszakban a Brüsszel által megítélt források 96,3%-át sikerült meríteni.   [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"188427","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 610px; height: 348px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?