Mikolaj elodázná a közös tankönyvet

Pozsony |

<p>Ján Mikolaj oktatási miniszter továbbra is azt állítja, a magyar és a szlovák történészek nem közös történelem tankönyvet készítenek a két ország iskolái számára, csupán egy monográfiát. "Ilyen volt a megállapodás. Előbb születik egy tudományos munka, és aztán majd lehet, hogy ebből később egy tankönyv is megszületik. Ez valamikor a jövő év végére készülhetne el" - mondta.</p>

A készülő könyv egy közös bevezetőt tartalmazna, majd pedig 15 fejezetben venné át a térség történelmét, magyar és szlovák szemszögből. Az egyes fejezeteket a magyar és a szlovák szerzők közös összefoglalói zárnák.

Mikolajt zavarja, hogy a történelem magyarázata nem egyszólamú lesz. ""Nem tudom elképzelni, hogy lehetnek tankönyvvé alakítani egy olyan kötetet, melyben egy adott történelmi korszak két magyarázata szerepel." - mondta. A tárcavezető szerint a közös monográfiának esélye van arra, hogy eljusson az iskolákba, ám előbb át kell esnie a minisztériumi szakbizottság vizsgálatán, hogy megállapítsák: összhangban van-e az oktatási programmal. Ha igen, akár még tankönyvstátusra is szert tehet. Ha nem, akkor oktatási segédanyagként használhatják.

A miniszter szerint az iskolákba olyan tankönyv kell, melyben egy vélemény van. "Mi nem továbbíthatunk az iskolákba olyan könyveket, melyben különböző emberek különböző véleményei vannak. Ennek nem látom semmi jelentőségét" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?