Michal Wiezik EP-képviselő valódi vitát és konkrét eredményeket vár a CoFoE-től

Michal Wiezik

Az Európa jövőjéről szóló konferenciába most először kapcsolódhat be az unió összes polgára, vagyis a maga nemében óriási közvélemény-kutatásnak is tekinthetjük – jelentette ki Michal Wiezik szlovák EP-képviselő.

„Nagyon bízom benne, hogy a konferencia ennek köszönhetően valódi vitát és gyorsan konkrét eredményeket hoz” – mondta Wiezik.

Emlékeztetett, hogy az eszmecserében minden korosztály részt vesz, továbbá minden tagállamok parlamentjének képviselői és a kormányok tagjai, valamint az Európai Parlament képviselői is.

„Roppant örvendetesnek tartom, hogy a konferencia digitális platformján Szlovákiában és az egész EU-ban az egyik fő téma a klímaváltozás és a környezetvédelem” – tette hozzá Wiezik.

2022 tavaszáig gyűjti a CoFoE az ötleteket és észrevételeket arról, hogy milyen irányba kellene változnia az EU-nak. A munkacsoportok mindezt összegzik, javaslatokat dolgoznak ki, és Wiezik szerint ezután az lenne a legfontosabb, hogy a megvalósításnál azokat részesítsék előnyben, amelyekkel gyors és látható változást lehet elérni.

„A jelenlegi Európai Bizottság megbízatása még három érve szól, vagyis van idő a megvalósításra” – jegyezte meg.

Wiezik az EP Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának (ENVI) tagja, és örömtelinek tartja, hogy sok javaslat érkezik a környezetvédelemmel és a természet sokféleségének és változatosságának megőrzésével kapcsolatban.

Az EU összes tagállamából jelentkezők közül összesen 800 embert választottak ki véletlenszerűen a CoFoE négy polgári vitacsoportjába. Mindegyik vitapanel legalább háromszor ül össze 2021 szeptembere és 2022 januárja között, hogy a változáshoz szükséges javaslatokat megfogalmazza. A polgárok ötleteit végül összegzik és konkrét ajánlásként kerülnek be az EU reformjáról szóló összefoglaló jelentésbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?