Mi lesz az adósokkal?

Kassa. A kassai főpolgármester nem tudott egyenes választ adni arra a kérdésre, mihez kezd a város a krónikus lakbérhátrálékosokkal. A polgári törvénykönyv módosítása során szeptemberben hatályba lépett új cikkely értelmében a lakáskezelőség három hónap múltán kilakoltathatja a nemfizetőket.

A pillanatnyi pénzzavarra hivatkozók ugyan hathónapos türelmi időt kérvényezhetnek, ám ezt követően vagy fizetnek, vagy kénytelenek elhagyni a lakást és tömegszállásra költözni. Kassán kétezer „problémás” bérlőtől próbálják behajtani tartozását, ám a tömegszállások befogadóképessége véges, többszáz embert pedig nem rakhatnak utcára. Zdenko Trebuľa főpolgármester szerint az érintettek fele már észbe kapott, és rendezte tartozását, illetve jelezte, hogy határidőre előteremti a pénzt. A többiek viszont a fülük botját se mozdították, és valószínűleg a végrehajtó sem tud tőlük pénzt behajtani, nagy részük ugyanis segélyből tengődő munkanélküli, illetve nagycsaládos. Aki tehát „nem kap észbe”, feltehetően továbbra is a lakásban maradhat, legalábbis a város vezetésének jelenleg nincs jobb ötlete.

A szóban forgó bérlemények többsége szociális lakás, amelyek iránt hatalmas az érdeklődés. Arra a kérdésre sem adott Trebuľa egyértelmű választ, milyen kritériumok döntenek a megüresedett bérlemények kiutalásánál. Egy biztos: a város nem kívánja piaci áron értékesíteni őket. Jozef Filas, a lakásügyekkel megbízott alpolgármester szerint a lakáskezelőség minden megüresedett lakást három napon belül köteles bejelenteni.

Sokak szerint viszont félő, hogy ezeket a bérleményeket ismét olyanok kapják, akik egy idő után nem lesznek képesek lakbért fizetni, azaz ördögi körbe kerülnek a város vezetői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?