Mérföldkőhöz értünk

Pozsony. „Uniós tagságunk lehetővé teszi a biztonságosabb Szlovákia megteremtését, ugyanakkor kihívást is jelent, hogy fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel” – jelentette ki Mikuláš Dzurinda miniszterelnök annak kapcsán, hogy Szlovákia szombaton belép az EU-ba.

Pozsony. „Uniós tagságunk lehetővé teszi a biztonságosabb Szlovákia megteremtését, ugyanakkor kihívást is jelent, hogy fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel” – jelentette ki Mikuláš Dzurinda miniszterelnök annak kapcsán, hogy Szlovákia szombaton belép az EU-ba. Mérföldkőnek számít Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz, olvasható a kormány tegnapi nyilatkozatában, melyben az ország kötelezte magát, hogy a csatlakozási tárgyalások során szerzett tapasztalatokat megosztja a csatlakozásra készülő államokkal. Dzurinda hozzátette: a kabinet május 1. után is folytatja a reformokat, melyeknek köszönhetően Szlovákia képes volt behozni a többi csatlakozó állammal szembeni lemaradását. Elsősorban azoknak a polgároknak köszönhető, hogy az ország bekerül az unióba, akik 1998-ban és 2002-ben a parlamenti választások során kinyilvánították, milyen kormányt szeretnének. „Szlovákia eurokompatibilis” – állapította meg Csáky Pál integrációs miniszterelnök-helyettes, aki szerint a kormány már elfogadta az összes szükséges törvényt, és kialakította a megfelelő intézményeket. Eduard Kukan külügyminiszter hozzátette: az EU hétfőn befejezte a tíz csatlakozó ország felkészültségének ellenőrzését, és egyikükkel szemben sem foganatosít intézkedéseket vagy szankciókat. A kormánynyilatkozat rámutat: a mostani bővítéssel Európában végre lezárulhat a 2. világháború és a hidegháború utáni szomorú időszak, a megosztottság korszaka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?