Menekülés az adósságból

Pozsony |

<p>Megengedőbb lett a törvény: törleszteni kell, ám nem visz el mindent a végrehajtó.</p>

Elérhetőbb lesz a magáncsőd intézménye a parlament által elfogadott jogszabálynak köszönhetően. A magáncsőd lehetővé teszi a legeladósodottabbaknak, hogy kikerüljenek az adósságcsapdából. 

Az ellenzék és a kormányoldal szinte teljes egyetértésben – 141 igen szavazattal – fogadta el kedden a magáncsőd alkalmazási szabályainak módosítását, amelyet Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter terjesztett a parlament elé. A módosításnak köszönhetően a magáncsőd elérhetőbbé válik a rászorulók számára. „A törvénymódosítás célja, hogy második esélyt adjunk azoknak, akik saját hibájukból vagy más okok miatt adósságcsapdába kerültek. Javítja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, ha az ilyen helyzetben lévőknek segítséget nyújtunk” – jelentette ki a tárcavezető. A módosításnak köszönhetően könnyebben, de nem ingyen szabadulhatnak meg terheiktől azok a magánszemélyek, akik olyan mértékben adósodtak el, hogy már nem tudják kezelni az adósságukat. Az a törvény szempontjából lényegtelen, hogy az adósság az állammal, az önkormányzattal, nem banki hitelintézettel vagy bankkal szemben keletkezett. Az adós két módszer közül választhat: vagy végrehajtást kér maga ellen, vagy törlesztési naptár alapján fizet. A végrehajtás a vagyona eladásával jár, amiből kielégíthetők lesznek a hitelezők. A törvény azonban bevezet egy új fogalmat, a lakás elidegeníthetetlen értékét. Ez azt jelenti, hogy a magáncsődbe került ügyfél a nem kedvezményezett hitelezőkkel szemben megtarthatja vagyona egy részét. A vagyonnak ezt az értékét kormányrendelet határozza majd meg. Ha a vagyon értéke nem éri majd el ezt a határt, akkor nem is fogják pénzzé tenni. 

A kedvezményezett hitelezőkkel szembeni adósságát azonban mindenképpen törlesztenie kell, ilyennek számít például a kiskorú gyermeknek fizetett gyerektartás, a kiszabott büntetések vagy a jelzáloggal biztosított követelés. 

A második lehetőség a törlesztési naptár, amikor az adós megtarthatja vagyona egy részét, de időben fizetnie kell a bíróság által meghatározott törlesztőrészleteket. 

A magáncsőd azáltal is elérhetőbbé válik, hogy az állam az eddigi 650 euró helyett csak 500 eurós jutalmat szab meg a csődgondnoknak, és nem kell semmilyen vagyonnal rendelkeznie a csődeljárás költségeinek fedezésére. A csődeljárás jelenleg csak akkor indítható, ha legalább 1650 eurós vagyonnal rendelkezik az adós. Az állam anyagilag is segít, a csődgondnok költségeit megelőlegezheti a Jogsegélyközpont. A törvény 2017 márciusában lép hatályba.

Olcsóbb lesz a végrehajtási eljárás

Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter által beterjesztett, és 128 képviselő által elfogadott javaslat legfontosabb eleme, hogy egy végrehajtói bíróság jön létre, zsolnai székhellyel. „Ez a változás segít majd a bírósági reform folytatását” – jelentette ki a miniszter. Úgy véli, hogy fair szabályokat határoz meg az adósokkal szemben, de egyben hatékonyabbá teszi a tartozás behajtását.

Az egy végrehajtói bíróság kijelölése lehetőséget ad a bíráknak a szűkebb specializációra, amivel javul majd az ítélkezés minősége, és egyben gyorsabbá is válik az eljárás. Egyben megszabadítja a többi bíróságot a végrehajtási ügyektől.

Csökken majd a végrehajtók tiszteletdíja is. A törvény a követelés nagysága alapján szabja meg a díjat, amely nem lehet magasabb a követelésnél. Ez azt jelenti, hogy egy 100 eurós tartozás nem nőhet az égig a végrehajtási folyamat miatt. „Ebben sikerült egyetértésre jutni a végrehajtói kamarával is” – jelentette ki Žitňanská.

Egyszerűbbé válik a végrehajtói folyamat megszakítása is. Az adós a végrehajtás folyamán egyszer kérheti majd a végrehajtás megszakítását, például akkor, ha nehéz anyagi helyzetbe kerül, ami miatt nem tudja törleszteni a kötelezettségeit.

A törvénymódosítás megoldja a nyitott végrehajtási folyamatok problémáját is. Ha 5 év alatt nem sikerül behajtani az adós tartozását, a bíróság megszüntetheti az eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?