Megtámadták a Hedvig mellett tanúskodó férfit

Nyitra. Zdeno K. a tegnapi főügyészségi kihallgatáson is megerősítette azt, amit júniusban már a rendőrségen elmondott: ismeri Malina Hedvig egyik támadóját, Robert B.-t. A nyitrai futballbíró arról is beszámolt, hogy amióta kiállt a magyar diáklány mellett, őt is úton-útfélen szidalmazzák, és körülbelül egy hónapja a lépcsőházban rátámadt négy férfi.

Roman Kvasnica azt mondja, becsüli Zdeno K.-t a bátorságáértSomogyi Tibor felvétele „Kinézetük és a ruházatuk alapján valamilyen szélsőséges csoport tagjai voltak, 19–20 évesek lehettek. Először csak belém kötöttek, hogy egy magyar k...váért eladtam a nemzetemet, aztán engem is elmondtak minden magyar f...nak, és az egyikük ütlegelni kezdett” – mondta el lapunknak Zdeno K.

Szerinte támadói jól ismerhetik Robert B.-t, azt a suhancot, akit ő Hedvig egyik támadójaként nevezett meg. „Egyikük azt kiabálta, hagyjam békén Robót. A másik három nem nyúlt hozzám, csak nézte, aztán amikor azt mondtam, hogy hívom a rendőröket, ez is abbahagyta. Még a rendőröket is megvárták, és mind a négyen azt mondták, hogy én kötöttem beléjük. Nem sérültem meg komolyan, feljelentést sem akartam tenni, mert nem hiszem, hogy ez bármit segítene. Ezt a rendőröknek is megmondtam. Erre ők, hogy akkor béküljünk ki a fiúkkal és elmentek.”

Zdeno K. azóta is számít arra, hogy hasonló támadás bármikor érheti, de nem bánta meg, hogy kiállt a lány mellett. „Amikor focimeccset vezetek, szinte törvényszerű, hogy a nézőtérről bekiabálnak, Malina Hedviget emlegetik, meg magyarként szidnak. Nem is értem ezt az indulatot, mert itt nem az a lényeg, hogy egy magyar lányt bántalmaztak, hanem az, hogy egy védtelen nőt támadtak meg és támadnak azóta is. Senki nem tudja végiggondolni, hogy ez bármikor bárkivel megtörténhet?” – kérdezi a tanú, akit egyébként négy órán keresztül hallgattak ki a főügyészségen. Újra elmondta, hogy évek óta jóban volt Robert B. anyjával és nagybátyjával, Juraj Š-sel, azt is tudta, hogy a fiúval gondjaik vannak szélsőséges nézetei miatt. Azt is megerősítette, hogy Juraj Š-sel sörözés közben beszélgettek arról, hogy a fiú teljesen azonos a fantomképpel és a nagybácsi ekkor ismerte be, „már csak ez a magyar k...a hiányzott neki”. Zdeno K. erre alapozva véli úgy, hogy Robert B. volt az egyik a két támadó közül. Annak idején, amikor a fantomkép megjelent a sajtóban, az anyja igazolt alibit a fiúnak – azt mondta, 2006. augusztus 25-én reggel otthon aludt, a nagybátya viszont arról beszélt, hogy Robert B. egy gímesi nyaralóban volt a barátaival. A jövő héten információnk szerint valamennyiüket kihallgatják a főügyészségen, sőt az sem kizárt, hogy Zdeno K. és a Juraj Š. szembesítésére is sor kerül.

Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica, aki szintén jelen volt a tegnapi kihallgatáson, csak annyit mondott lapunknak, nagyon érdekes volt az egész, és a tizenöt oldalas jegyzőkönyv „tanulságos olvasmány”. „Becsülöm ezt az embert a bátorságáért, mert ki mert állni az igazság mellett, még úgy is, hogy előre tudta, magának csak bajt okoz és ellenségeket szerez” – mondta Kvasnica. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?