Megszűntek a tisztviselői kiváltságok

Pozsony. Megszűntek a köztisztviselői kiváltságok – a január elsejétől hatályos új törvény értelmében a hivatalnokok nagy részére is ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a munkatörvénykönyv alapján dolgozókra.

Pozsony. Megszűntek a köztisztviselői kiváltságok – a január elsejétől hatályos új törvény értelmében a hivatalnokok nagy részére is ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a munkatörvénykönyv alapján dolgozókra. Néhány napja még csak három – előkészítő, átmeneti és végleges – köztisztviselői státus létezett, elsejétől ez kiegészült a nominális státussal. Ezentúl ez képezi a köztisztviselői réteg magját, Magyarországon hozzájuk hasonlóak a főtisztviselők. Nominális köztisztviselővé csak speciális, szigorú vizsga abszolválása után válhat valaki. Feltétel egy-két idegen nyelv és a köztisztviselői törvény alapos ismerete, valamint a szakmai rátermettség.

Szilveszterig a véglegesített hivatalnokok különféle kedvezményeket élveztek: például tizenöt napig úgy lehettek betegállományban, hogy közben teljes fizetésüket kapták. Ez elsejével megszűnt. A módosítás minden előnyt elvett, meghagyta viszont az összes hátrányt. Egy köztisztviselő továbbra sem vállalkozhat, a hivatalnoki bérén kívül nem lehet más bevétele. Kizárólag a nominált státusúak élveznek majd bizonyos előnyöket, de nekik sem lesz 13. vagy 14. fizetésük, viszont az ő munkahelyüket nem lehet megszüntetni, ha pedig átszervezés következtében mégis felszámolják, más helyet kell nekik biztosítani. Ha ez azonnal nem lehetséges, tartalékállományba kerülnek, és fizetésük legkevesebb 50 százalékát kapják. Ezt az előnyt korábban a véglegesített köztisztviselők is élvezték. Ezenkívül azokat a köztisztviselőket, akik az adófizetők pénzén részt vettek valamilyen továbbképzésen, kötelezhetik arra, hogy az állami pénzen szerzett tudásukat egy ideig az államigazgatásban kamatoztassák.

Mostantól a köztisztviselőként nyugdíjba vonuló személyek nem kapnak pluszjáradékot. Aki december 31-ig elérte a nyugdíjkorhatárt, és kérte nyugdíjaztatását, a nyugdíjához a ledolgozott évek alapján pluszjáradékot hagytak jóvá. Akik januártól mennek nyugdíjba, a munkatörvénykönyv szerint járó nyugdíjat kapnak.

Változik a jutalmazás módja is, megszűnnek az úgynevezett fizetési osztályok, de a tarifás bérek megmaradnak. Végzettsége alapján mindenkit besorolnak valamilyen bérkategóriába, ám eltörlik a gyakorlatot, illetve a ledolgozott évek számát figyelembe vevő bértáblázatot. Az új rendszer állítólag igazságosabb lesz: aki megérdemli, annak akár a teljes fizetésének megfelelő prémiumot is javasolhat a főnöke – függetlenül a ledolgozott évek számától.

A korrupt hivatalnokoktól azonban elsejétől sem könnyű megszabadulni: egy köztisztviselőt nem lehet azonnali hatállyal elbocsátani. Ha valamilyen fegyelmi vétségen vagy bűncselekményen kapnak valakit, vagy bírósági ítélet, vagy a fegyelmi bizottság döntése alapján szabható ki büntetés, például a munkaszerződés felbontása. Amíg erre sor kerül, addig még a korrupt hivatalnok is fizetése legkevesebb 50 százalékát kaphatja. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?