Megszelt kenyér, meztelen comb

Papp Imre új verskötetének alaphangja a celani szűkszavúság, a csönd és az elhallgatás dramaturgiájára építő versbeszéd. A csönd retorikája foszlányszerű montázstechnikával vegyül. Az erotikus szimbólumokkal telített kötet egyik kulcsszövege az Alvás fortélya című vers. A nő teremtésének bibliai képe operációvá lényegül át, melyet Ádámon altatás közben hajtanak végre. Az operációt orvosok helyett „mesterlegények” végzik, szikék helyett csupasz kézzel, a bordát durván kifacsarva. A nemi megosztottság aitiologikus magyarázatát tartalmazó Nagy Elbeszélések mellé sorakozik fel a platóni is, a sorrend azonban nem kétséges: a Lakomában Arisztophanész meséjeként előadott androgün-történet felülíródik, egyenesen törlődik a bibliai történet révén: „a legelején meg azt mondták, hogy is-is volt / az első, hülyeség, akkor meg annyi / különféle szerszám lenne ráágyazva, ezt tudta / a teremtő, így lett meg a nő” (23.). Ez a női princípium mint a férfi „tükörmása” a szövegek korporalizálásában érdekelt. A villamos, a palánkok, a kikopott falak, az emlékmű tulajdonképpen a város testrészei, ám ezt a várost a téren bronzszárnnyal szétterülő angyalok nemtelenítik (Athika, 21.). Szibilla, az ősi istennőhármasságok banyaarcának földi leképezése, nemcsak nőietlen, hanem animalizált: arról kell számot adnia, „nincs-e kecskelába” (Cink, 22.). A banya ellentéte a Ráspoly és fizikai fortély című versben megképződött perszóna, a lány, aki „nem szereti a krisztusi / férfi csontos lábujjakat” (43.). A köztes szint, az érett asszony „a megszelt kenyér” (32.), akinek a holdfázisok közül a telihold felel meg, s a fogantatás utáni nagy hasú hold (Töredék, 12.) tulajdonképpen átmenetet képez az elsősorban az emlékekből felbukkanó anya alakjához (Parnasszosz, 40., Anyám naplója, 41.). A nő éretté válását nemcsak a holdfázisok, hanem az évszakváltozások is leképezik: a tavaszhoz kötőtik a megszületés (9.), a nyárhoz az „egyéni harapások” (11.), az őszhöz a hajat fehérre mosó eső (37.), a télhez a gyógytea és az „alul felül szárított rét” (41.). A pipacsok az érett asszony nemi szimbólumai, akárcsak a szétnyílt, piros tulipán: „a meztelen / combok között a fehér bugyogó / mit takar, puha, kecses kincset” (Pipacs, 10.).

A férfitörténet folytatása nem hármasságra épül, hanem kétpólusú: a krisztusi férfi élete karácsony és húsvét közé feszül. Az átmenet itt sokkal észrevétlenebb: a megszületés helyett a karácsonyi „öldöklés” képe a pikkelyes, véres henteskötény (Veterán karácsony, Prága, 15.), a keresztre feszített pedig gyermekké lényegül vissza (A lassú kék, 31.). A feltámadás sem örömteli, hanem őszies és szomorú (34.), s az antik—pogány alvilágkép révén tulajdonképpen teljesen törlődik (A passz igaza, 29.).

A versek ismétlődő momentumaival párhuzamosan térnek vissza a kötetet illusztráló Lőrincz Zsuzsa-grafikák motívumai (az angyalok, a villamos, a kacsák, a hattyú, a városképekbe szétoldódó meztelen női test). A szövegek antik—keresztény kontaminációs technikájának feleltethető meg az az eljárás, melynek során Lőrincz Zsuzsa képén a kádból kiugró, s tulajdonképpen az egész várost elszédítő karácsonyi hal a hentes kezéből kicsusszanó, uszonyával a férfi feje fölött csapkodó, ám deréktól felfelé asszonytestű szirénné változik. Polgár Anikó