Mégsem él tovább?

Pozsony. A Szlovákiában forgalomban lévő vízlágyító szerek közül a cseh gyártótól származó Kamenožrout a leghatékonyabb, nem pedig a Calgon, mint ahogy azt a tévéreklámok sugallják – állítja a szlovákiai fogyasztók szövetsége saját felméréseire hivatkozva.

Pozsony. A Szlovákiában forgalomban lévő vízlágyító szerek közül a cseh gyártótól származó Kamenožrout a leghatékonyabb, nem pedig a Calgon, mint ahogy azt a tévéreklámok sugallják – állítja a szlovákiai fogyasztók szövetsége saját felméréseire hivatkozva. A szervezet a vízlágyítók minőségét vizsgálta, és megállapította: a kristályszóda csak nagyobb adagban hat, a sótabletta és a Calgon alacsony hatékonyságú, míg a cseh Kamenožrout minden körülmény között hatékony. Szlovákiában évente 70 millió koronát költenek az emberek különböző vízlágyítókra, ebből nagyjából 56 milliót Calgonra, éppen a reklámok hatására. A szövetség a szlovák fogyasztóvédelmi szervezethez fordult, derítsék ki, hazudik-e a reklám, vagy sem. A Calgont gyártó cégnek 15 napon belül kell tisztáznia, hogy a filmben szereplő adatok valósak-e. „A reklámból az derül ki, hogy az olcsó vízlágyítók nem jók, pedig a vizsgálat éppen az ellenkezőjét mutatja” – mondta Miloš Lauko, a szlovákiai fogyasztók szövetségének munkatársa. (ncs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?