Mégse fáj szívünk

Kukorelly Endre új kötetének címe Vörösmarty elbeszélő költeményének címére utal/játszik rá (egyetlen nagybetű jelez pici, mégis sokat sejtető elmozdulást), amit még az egyik mottóval is megerősít/kibillent. Tündérvölgy az a hely, ahol élet-halál küzdelem (és némi lángképzelődés) árán a hősök elérik a boldogságot, az érzelmi ki/beteljesülést. (Vagy mégsem.) A könyv az alcím szerint az emberi szív rejtelmeibe vezet, (vad)regényes kalandot ígér. A félreértés elkerülése végett a lelkiismeretes szerző nem feledkezik el a műfaj-meghatározásról sem: hangsúlyozottan regényt (méghozzá alighanem nagyregényt, lásd a 376 oldalnyi terjedelmet) tesz az olvasó elé. Aki gyanútlanul belép.

Hálóba lép.

Mert kényelmes lenne mondjuk önéletrajzi indíttatású szövegként olvasni. Vagy egy kicsit családtörténetként. Az apa (lehetséges) történeteként (ez amúgy is már-már általános jelenség az utóbbi időben a magyar irodalomban). Emlékezésfolyamatként. Emlékezésfolyamként, amit az elbeszélés két partja közé lehet terelni, hogy valamiféle történetté álljon össze. Ám a(z önéletrajzot, családtörténetet el)beszélő hang folyton és tudatosan bizonytalanságban tartja az olvasót: nem emlékszik vissza rendesen, vagy inkább kitalálja a részleteket, hogy legyen mire visszaemlékeznie. Mert egyszerre több történet van. Vagyis éppen ellenkezőleg: egy történet van, ugyanaz, alig alakuló történet, tele üres helyekkel. Mégis mire jó ez a vacakolás? Arra, hogy ne dőlhessünk hátra kényelmesen a karosszékben: itt nem lesz biztonságosan csordogáló sztori nyugodt és egyenletes tónusban. Itt bizony dolgozni kell, szakadatlanul figyelni, gondolkozni, kombinálni. Továbbgondolni/érezni. S így máris nem az a legfontosabb, hogy eldöntsük, mi volt (történt) igazán, a valóságban, valósan stb.

Hanem például a gondolatok/érzések/álmok/élmények elrendezésére tett kísérlet tettenérése. Elindul valami, összeáll, mégis csúszkál ide-oda vagy éppen vidáman pereg széjjel. Holott egy tudatosan és precízen megépített szerkezet igyekszik összetartani: kilenc, nagyjából azonos, címmel is jelölt fejezet, melynek mindegyike kilenc számozott szövegrészből áll. (A misztikus kilences szám, ha hihetünk a borító ajánlószövegének, visszatér az íródás éveinek számában is). A fejezeteket egy vissza-visszatérő évszámsor vezeti be (a növekvő évszámok között is van egyfajta matematikai rendszer) kiemelt évvel és címszóval (tájékozódási/elbizonytalanodási pontok), valamint egy-egy hangulatfestő/vezető versszöveg. Lehetne időrend is akár, még sincs. Mert az emlékezés és fikcionálás nem rendszerezhető (erőszakolható lehetne talán, ám értelmetlen erőlködés). Éppen ezért van (szövegdarab, szövegvariáció), ami többször is elő/visszajön. Esemény, látvány, szívrejtelem. Korábbi (nem csak e regénybeli) szöveg. Önidézet, alighanem.

A nyelv természetéből adódóan is.

Dolgozik a nyelv. A kétféle nyelvhasználat. Az egyik az otthonos, a bejáratott(nak hitt), a benti. Amivel mégis van egy kis baj: némaságra szorít. Nem beszélőd(het)nek meg a megbeszélendő dolgok. ĺgy egy csomó minden nincs is. Nincs róla szó és nincs, ha beszélsz róla, azzal állítod elő. Hát inkább ne legyen. A másik, a kinti. Idegenül cseng. Szétcsúsznak a jelentések. Az alakok (szereplők, hősök…) évekig nem beszélnek, nem beszélgetnek egymással. Vagyis megvan a nyelv, de nincs használva.

Voltaképpen ezért születik a regényszöveg.

Alakulása közben föléje hajol a szerző. Vizsgálgatja. Megszólítja (mint gyakran önmagát is). Beszél elbeszélői hangon a regény fejleményeiről. Eltolja magától, meszszebbről nézegeti. (Ez a sokat emlegetett ironikus távolságtartás…) Az írói bíbelődést is leleplezi: Én döntök, ki váljon szereplővé, milyen hangon, és miféle szörnyűségek tartozzanak hozzá. Csak nem mindenről én magam?… Ez itt mindenképp a szokásosnál higgadtabb elbeszélés kíván lenni… Az énképződést is érinti közben: Néhány tovább már nem alakuló, rendes vagy nem rendes magyar nyelvű mondat, ennyi látszik, ebből látszik, hogy van az Én. (Ezekért a jellegzetesen és utánozhatatlanul szerkesztett mondatokért valóban nagyon megéri kézbe venni a TündérVölgyet. Sajátos szellemi kalandot okoznak.)

Valami konkrétabbat? Család, gyerekkori vakációk, katonaság. Utazgatás. Szovjetunió. Németország. Nők. Kert, utcák, tárgyak. Könyvek. Komcsizás. Huszadik század. Főleg a második fele. Szabadság. Szeretet. Családi boldogság. Elmúlás. Halál. A la Kukorelly.

Ajánlásnak még? Van egy regény. TündérVölgy a címe. Könnyen olvasható (a bekezdések közötti hézagok — tele üres helyekkel — teszik szellőssé. Sok a rövidre zárt mondat. Szó.) Nehéz letenni. Nehéz könyv. Az olyan milyen. Olvasni való. Kellő olvasnivaló. (Kalligram, Pozsony 2003)

N. Tóth Anikó