Megmentett faliképek

Esztergom. Valamikor bencés szerzetesek oktatták diákjaikat, ma pedig a műszaki tudományok alapjait sajátítják el a tanulók abban az épületben, amelynek falai a vastag mésztakaró alatt régen elfelejtett, értékes freskókat rejtenek.

Esztergom. Valamikor bencés szerzetesek oktatták diákjaikat, ma pedig a műszaki tudományok alapjait sajátítják el a tanulók abban az épületben, amelynek falai a vastag mésztakaró alatt régen elfelejtett, értékes freskókat rejtenek. Az 1950-ben alakult Bottyán János Műszaki Szakközépiskola díszes faliképei közel 50 évig pihentek rejtekükben, míg az iskola egykori dolgozói, tanárai, akik még látták épségben a képeket, felvetették a freskók kibontásának és restaurálásának gondolatát.

Az 1988-ban megindult folyamat nyomán az iskola közössége létrehozta a Freskó Alapítványt, melynek feladata lett a restauráláshoz szükséges pénz összegyűjtése. Az évek alatt öszszegyűlt pénzből néhány évvel ezelőtt megkezdődött a freskók feltárása, a falak konzerválása és a képek restaurálása. Mivel az iskola épületét a háború alatt bombatámadás érte, így az elpusztult részeket nem tudták megmenteni. Az épen maradt falakon lévő képeket azonban, ahogyan azt az aprólékos restaurátori munka megkívánja, lassan, kis lépésekben feltárták. Mára négy teljes falikép bontakozott ki a ráfestett rétegek eltávolítása után a lépcsőházat körülvevő falakon. A helyreállított képeket a Műemléki Felügyelőség szakértői megvizsgálták és átvették, majd június 10-én ünnepélyes keretek között mutattak be a nagyközönségnek. A megnyitón dr. Prokopp Mária művészettörténész professzor szakértelemmel mutatta be és értékelte a freskók kvalitásait és jelentőségét.

A faliképek körüli munkálatok ezzel még nem értek véget, idén nyáron kerül sor a freskókat körülvevő falfelületek feltárására és konzerválására, mellyel az ornamentikai elemek és a szegélydíszek is rövidesen eredeti állapotukban díszíthetik az iskola falait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?