Megkezdődött az iskolai beiratkozás

Pozsony |

<p>Pénteken megkezdődött és egy hónapon át tart az általános iskolai beiratkozás, az idén későbbre időzített procedúra mintegy 260 magyar oktatási intézményt is érint.</p>

 A magyar tannyelvű alapiskolákba beíratott gyerekek száma a korábbi, érzékelhető csökkenés után az elmúlt négy-öt évben a statisztikai adatok szerint stabilizálódott, a tavalyi adatok az egy évvel korábbiakkal összehasonlítva pedig azt mutatják, enyhe mértékben javult is a helyzet. Szlovákiában a 2015-2016-os tanévben 3575 elsőst írattak be szüleik magyar tannyelvű oktatási intézménybe.

A statisztikáknak az elmúlt években tapasztalt részleges javulása szakértői vélemények szerint több tényező összhatásának köszönhető. A demográfiai mutatók ugyanis enyhén javultak, kampányok folytak a gyerekek magyar iskolákba történő beíratása mellett, a Rákóczi Szövetség 2004-ben Beiratkozási Programot indított, s részben az is közrejátszott, hogy az elmúlt években jutottak iskolás korba annak a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején született, nagy létszámú korosztálynak a gyerekei, amelynek a tagjai az addig megszokottnál későbbre halasztották a gyermekvállalást.

Az elmúlt esztendők adatai - a magyar gyerekek magyar iskolákba íratását ösztönző tényezőkkel együtt - óvatos bizakodásra adnak okot Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke szerint is, aki úgy véli: a beíratás későbbre halasztása - vagyis az, hogy az idén már nem januárban, hanem csak áprilisban kezdődnek a beíratások - ugyancsak kedvező hatású lehet.

"Nagyon remélem, hogy további javulást mutatnak majd az idei számadatok" - mondta Jókai Tibor az MTI-nek. Hozzátette: jó ötletnek bizonyulhat a beíratások időpontjának későbbre halasztása is, mivel várhatóan csökken majd a tanévet halasztó gyermekek száma. Az ilyen korú gyerekek esetében már az egy-két hónapos kitolódás is mutathat fejlettségi változást. Megjegyezte: szakmai szervezetük a magyar nyelvű oktatás vonzóbbá tételével, a magyar gyerekek magyar iskolába íratása mellett kampányoló szervezetek pedig a maguk módján szintén minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a szülők figyelmét ráirányítsák a magyar iskolaválasztás fontosságára, mostantól viszont már a szülőkön a sor.

A beíratások első eredményei az egyhónapos folyamat lezárulta után egy héttel, a végeredmények május közepe táján lesznek ismertek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?