<p>Viera Tomanová szociális ügyi miniszter szerint a kormány felelősen áll hozzá a nyugdíjrendszerhez, és elsősorban tájékoztatni akarja a lakosságot a második pillér veszélyeiről.</p>
Megint a második nyugdíjpillérről vitáztak
A második nyugdíjpillér november 15-én nyílt meg újra, mivel a kormány szerint a pénzügyi világválság miatt a nyugdíjpénztárak ügyfeleinek megtakarítása veszélyben forog. „A második pillér mindig kockázatos lesz” – jelentette ki tegnap Tomanová a Markíza televízió politikai vitaműsorában.
Ivan Mikloš, az SDKÚ alenöke szerint viszont a kabinet csak a mintegy 150 ezer ügyfél megtakarítását akarja megszerezni. Hozzávetőlegesen 7 milliárd koronáról van szó. „Ezzel már számol a jövő évi költségvetés” – magyarázta Mikloš.
Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a kormány felelőtlenül támadja a második nyugdíjpillért, miközben nem tud alternatív megoldást a nyugdíjrendszer problémáira. Elismerte, hogy a befektetések kockázattal járnak, de szerinte az elmúlt 100 év gazdasági folyamatai azt mutatják, hogy a hosszú távú beruházások biztonságosak. „Ha bármilyen 30 éves ciklust veszünk, mindig jelentős értéknövekedést tapasztalunk” – mondta Mikloš. Példaként az utóbbi30évet említette: ha 1980-ban 10 milliárd koronát fektettünk volna felerészben részvényekbe és felerészben kötvényekbe, akkor jelenleg mintegy 60 milliárd korona nyereségünklenne. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.