Megfenyegették Hedvig tanúját

Nyitra. Juraj Š, a Malina Hedvig elleni támadással Zdeno K. által megvádolt nyitrai fiú nagybátyja azt állítja, soha nem mondott olyat, hogy unokaöccsének „már csak az a magyar k... hiányzott”.

Nem tudja mire vélni, hogy a napokban előbukkant tanú ilyen következtetéseket vont le a beszélgetéseikből, de nagyon haragszik rá és óvja attól, hogy az útjába kerüljön.

„Tegnap olyan dühös voltam rá, hogy ha előttem áll, agyonverem” – mondta a telefonba az érezhetően ittas hangú férfi, akit a háttérből édesanyja csitítgatott. Juraj Š. azt is cáfolta, hogy valaha egyáltalán beszélt volna Zdeno K.-val arról, hogy az unokaöccse hasonlít a tettesről készült fantomképre. „Ezzel viszonozta, hogy annyit segítettem neki, ingyen dolgoztam nála, amikor a lakását újította fel?” – kérdezte Juraj Š., aki elmondása szerint csütörtökön délután már a rendőrségen is járt unokaöccsével együtt. „Délután eljöttek értünk, megkérdezték, mi volt, hogy volt. Elmondtuk, aláírtuk és hazajöttünk. Nem volt semmi baj, minden rendben van, ők is azt mondták” – tudjuk meg a harminchárom éves férfitól, aki arra a kérdésre nem tud válaszolni, hol volt az unokaöccse a támadás időpontjában. „Talán Gímesen egy nyaralóban, nem is tudom. Maga meg tudná mondani, hol volt egy éve?” – kérdezte, de gyorsan hozzá is tette, hogy „már úgyis mindegy, mert nincs ügy”.

„Amikor a fiam tegnapelőtt hazajött, és megtudta, miket mondott róla Zdeno, alig tudtam féken tartani. Sírt, dühöngött, attól tartottam, hogy ha elmegy hazulról, agyonüti Zdenót.” – mondja Juraj Š. édesanyja, Jolana Š. akivel most egy lakásban lakik a fia és a lánya a három gyerekével.

Arról, hogy az unokája most hol van, nem akar beszélni, azt mondja a fiúnak nyugalomra van szüksége, mert nagyon megviselték a történtek. Kérdésünkre, hogyan lehet, hogy az édesanyja szerint Robert B. a támadás időpontjában otthon aludt, a nagybátyja szerint pedig Gímesen volt, a nagymama csak annyit mond, az újságírók mindent ki akarnak forgatni, a fiú otthon aludt az édesanyjánál. „Az anyja már csak tudja, hol volt” – igazolja az alibit.

A rendőrség hivatalos álláspontja az üggyel kapcsolatban még mindig az, hogy ellenőrzik a Zdeno K. által elmondottakat. Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánta kommentálni azt az értesülésünket, hogy Juraj Š.-t és Robert B.-t is meghallgatták már. Csupán annyit mondott, mindennek eljön az ideje, de egyelőre senkit nem kezelnek és nem is kezelhetnek tanúként, mert a Malina Hedvig elleni támadás miatt indított vizsgálatot jogerősen lezárták.

Az Š. család az őket ért sérelem miatt már ügyvédhez is fordult, és azt fontolgatják, hogy becsületsértésért beperlik Zdeno K.-t. Jolana asszony szerint a rendőrök is azt tanácsolták nekik, ne hagyják annyiban a dolgot. Lapunk úgy értesült, az általuk megkeresett ügyvéd Eva Hlaváčová-Rezníčková, aki a tavalyi parlamenti választásokon ötödik volt a Szabad Fórum listáján. Rezníčková-Hlaváčová fiát, Roderiket tavaly azért tartóztatták le, mert fogságban tartott és fegyverrel kényszerített egy komjáti férfit cégalapításra, majd bizonyos szerződések aláírására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?