Megalakult a Progresszív Szlovákia magyar platformja

Michal Truban
Pozsony |

A Progresszív Szlovákia (PS) hétfőn létrehozta magyar platformját – jelentette be a párt a közösségi hálón.

A bejelentés szerint „a magyar közösség problémáinak megoldásáról nem beszélhetnek csak a magyar pártok, és egy progresszív mozgalom pontosan az a közeg, ahol az ország minden állampolgára megtalálhatja a helyét”.

Michal Truban, a PS elnöke azt írta a közösségi hálón, „a magyar platform feladata az lesz, hogy kidolgozza a megoldásokat a magyar kisebbség és a régió problémáira, ugyanakkor aktívan részt vegyen azoknak a változásoknak a megvalósításában, amelyeket az egész országnak kínálunk”.

Közlése szerint a jelenlegi helyzet megváltoztatása ugyanolyan fontos a szlovákok, mint a kisebbségek számára, ezért van szükség az együttműködésre.

„Azt akarjuk, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát ebben az országban, hogy kölcsönösen tiszteljük egymás nyelvét és kultúráját és lehetőséget nyújtsunk annak ápolására és fejlődésére. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a gazdasági fejlődésről sem, mondani sem kell, hogy Dél-Szlovákia olyan régió, amelyről gyakran megfeledkeztek. Sajnos, a nacionalizmus miatt. Ennek véget kell vetni”

– tette hozzá Truban.

A magyar platform a magyar kisebbség hangját akarja hallatni a pártban és megoldásokat kínálni a problémáira. Elsősorban Dél-Szlovákia gazdasági fejlesztéséről van szó, beleértve az infrastruktúrát, továbbá a nyelvi és kulturális jogok gyakorlatba való átültetését, valamint a párbeszédet a szlováksággal és a többi kisebbséggel.

A magyar platform célja a kisebbségi oktatás helyzetének stabilizálása, a modern kétnyelvűség fejlesztése a vegyesen lakott területeken, továbbá beemelni a köztudatba a magyar közösség és Dél-Szlovákia lakosságának életét és gondjait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?