Még nem tudni, tárgyal-e a parlament az állampolgársági törvényről

Pozsony |

<p>Elképzelhető, hogy a parlament a jövő héten kezdődő ülésszakán nem tárgyal az állampolgársági törvény módosítására benyújtott két javaslatról.</p>

Mivel egy-egy tövény esetében legalább féléves időnek kell eltelnie két módosító javaslat közt, Radoslav Procházka (KDH), az alkotmányjogi bizottság elnöke szerint sem Igor Matovič (Egyszerű Emberek), sem pedig a Smer-SD indítványa nem kerül napirendre. Procházka hozzátette, az általa vezetett bizottság hétfőn foglal állást azzal kapcsolatban, hogy májusi ülésszakán foglalkozhat-e a parlament a két javaslattal.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte, hogy ha a két indítvány a képviselők elé kerül, az egyiket kész támogatni, méghozzá azt, amelyikről előbb lesz szavazás. "Tárgyi vonatkozásban egyikkel sincs gondom" - fűzte hozzá.

Procházka az állampolgársági törvény módosítása kapcsán az ellenzékkel szavazott, amiért koalíciós politikusok részéről számos bírálat érte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?