Még drágább lesz Mohi

Pozsony |

<p>A pár napja jelzettnél is későbbre tolódhat a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának a befejezése. Ami ennél is fontosabb: a költségek emiatt még jobban megugranak, mint amire az elemzők eddig számítottak.</p>

Zuzana Hosťovecká, az atomenergia hivatal (ÚJD) szóvivője már korábban jelezte, hogy baj van. „A blokkok nincsenek olyan állapotban, hogy üzembe lehetne helyezni őket” – tolmácsolta a hivatal álláspontját két hete Hosťovecká, hozzátéve, hogy emiatt mindkét blokk átadása egy évet késhet. Mára kiderült, hogy a késés ennél is több lehet. A Szlovák Villamos Művek (SE) elismerte, hogy a harmadik blokkot 2016 októbere helyett csak 2018 nyarán, a negyediket pedig 2017 ősze helyett csak 2019 nyarán képes átadni – jelentette be egy pozsonyi szakmai konferencián Vojtech Ferencz gazdasági államtitkár.

Emlékeztetőül: az olasz Enel 2006-ban jutott hozzá a villamos művek 66 százalékos részvénycsomagjához, és a szlovák áramtermelő többségi tulajdonosaként 2008-ban látott hozzá a 3. és 4. blokk befejezéséhez. Eredetileg azzal számolt, hogy a 3. blokkot 2012-ben, a következőt 2013-ban adja át.

A halasztgatással a költségek is megugrottak. Az Enel 2008-ban 2,8 milliárd eurós költségvetéssel számolt, amit 2013-ban 3,8, 2014-ben pedig 4,63 milliárd euróra növelt. Már idén tavasszal olyan hírek röppentek fel, hogy ezt az összeget újabb félmilliárd euróval, nagyjából 5,1 milliárd euróra növeli. Most kiderült, hogy a végösszeg ennél is nagyobb lehet. „A Szlovák Villamos Művek azzal számol, hogy a költségek elérik az 5,4 milliárd eurót” – ismerte el Ferencz.

A villamos művek szerint még nincsenek pontos számok. „Az építkezés befejezésének az időpontjáról és a költségvetés módosításáról a részvényesek tárgyalnak, részletek csak a tárgyalások lezárása után lesznek” – nyilatkozta Jana Burdová, a villamos művek szóvivője.

Hiányzik az osztalék

A kormánynak is kezd elfogyni a türelme a folyamatos csúszás miatt. „Fel kell tenni a kérdést, ki a felelős, és ki állja a számlát. Eddig tiszteletben tartottuk az Enel vezető szerepét az építkezésen, de itt az idő, hogy azok, akik a döntéseket hozzák, a felelősséget is vállalják. A villamos művekben 34 százalékos tulajdonrésszel bíró állam képviselőjeként nem tűrhetem, hogy az államot megfosszák a részvényesnek járó osztalékoktól, márpedig a blokkok költségvetésének folyamatos növelésével erre megy ki a játék” – nyilatkozta a Peter Žiga gazdasági miniszter. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?