Matovičcsal senki sem állna össze, Pellegrini és Kollár lehet a befutó a választáson

pellegrini kollar

Ha nem történik túl nagy változás pártpreferenciák terén, szinte biztosra vehető, hogy az új kormány alappillére a Pellegrini-Kollár koalíció lesz.

Az Igor Matovičcsal (OĽaNO) való együttműködést gyakorlatilag már egyik párt sem tudja elképzelni, miközben Boris Kollár (Sme rodina) és Peter Pellegrini (Hlas) rendelkeznek a legszélesebb potenciállal.

Az SaS mindeközben egy tartalmi feltételt is meghatározott leendő koalíciós partnereinek: csak olyan szövetséget fogadnak el, amely jogokat biztosít az LMBTQ-közösség tagjainak.

A HN portál szerint ezzel Matovič Kotlebáék sorsára juthat, a fasiszta ĽSNS ugyanis a belső konfliktusoknak és a különböző botrányoknak köszönhetően gyakorlatilag megszűnt létezni, helyét pedig a pártból kiváló Republika vette át.

Egy ideje azt rebesgetik, hogy Eduard Heger (OĽaNO) új mozgalmat alapít, és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy összefog majd a nemrégiben megalakuló, Dzurinda-féle Modrá koalíciával is – komoly fejfájást okozva ezáltal Matovičéknak.

Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter arról beszélt, személy szerint nem tudja elképzelni az együttműködést az OĽaNO-val, míg a Sme rodina képviselői eddig egyetlen párttól sem határolódtak el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?