Matovič szerint még nincs itt az ideje, hogy lazítsunk az intézkedéseken

Igor Matovič
Pozsony |

Még nem jött el az ideje, hogy lazítsunk az új koronavírus-fertőzés elleni intézkedéseken – mondta Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a három legfőbb közjogi méltóság találkozója után.

A miniszterelnök kijelentette, egyelőre nem lehet enyhíteni az intézkedéseken. Azt mondta, meg kell tudni, mi a valós helyzet a roma telepeken és a külföldről hazaérkezők körében.

Matovič a további lehetséges szigorításról, az ország teljes leállításáról, az úgynevezett blackoutról is beszélt. Közölte, helyénvalónak tartaná, és azt mondta, csak megfontolandó javaslatokról beszélt. Elmondása szerint a részleges „leállást” már most is tapasztaljuk.

A miniszterelnök a hétfői kormányülésen javaslatot tesz egy olyan állásfoglalás elfogadására, amely április 8. és 13. között korlátozná az emberek mozgását, kivéve a munkába járást, a bevásárlást, az orvoslátogatást. Csak a járáson belül tartózkodhatnának a szabadban az emberek, vehetnének részt egy rokon temetését, vagy segíthetnének rokonaiknak, szomszédaiknak. Erről vasárnap, az orvos szakértőkkel folytatott egyeztetés után beszélt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?