Matovič számára az alkotmányos többség a cél

Matovič Kiska
Pozsony |

Igor Matovič, a szombati választásokat megnyerő OĽaNO mozgalom elnöke számára az alkotmányos többség elérése a cél. Ezt azelőtt jelentette ki, hogy leült volna tárgyalni Andrej Kiskával, a Za ľudí párt elnökével.

Kiska délelőtt már találkozott Zuzana Čaputová államfővel. A tárgyalás után kijelentette: a Sme rodina nélküli kormányt preferálná. Matovič erre úgy reagált, hogy „a volt államfő hallott valamit a médiában, de nem tudja, hogy ez a hivatalos álláspont-e. Megbeszélünk mindent, szabadon” – tette hozzá. Matovič Kiskával együtt érkezett a hotelba, ahol ebédelni fognak.

Kiskát kedden fogadta Zuzana Čaputová államfő. „Készek vagyunk elősegíteni egy erős és stabil kormány létrejöttét, de elvárjuk, hogy ez a kormány szakmailag és erkölcsileg is hiteles legyen” – jelentette ki a találkozó után a volt köztársasági elnök. Elismételte, hogy személy szerint a Sme rodina nélküli kormányt részesítené előnyben, ugyanakkor tudatosítja az alkotmányos többség fontosságát. Hozzátette: sok mindent meg akar kérdezni a választások győztesétől, például a kormányzás stílusával, vagy azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulna a kormány az etikai kérdések esetleges megnyitásához. Kíváncsi Matovič véleményére a közvetlen demokrácia és a népszavazások témáját illetően is. A Za ľudí elnöke a potenciális kormánytagokra és más állami tisztviselőkre is rá akar kérdezni. Hozzátette: mielőtt hivatalos tárgyalásokat kezdene Matovičcsal a kormányalakításról, előbb felhatalmazást kell kapnia a pártja elnökségétől.

A Za ľudí elnöksége csütörtökön (március 5.) ül össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?