Teljesen át kell alakítani az Állami Tartalékalapot (SŠHR) és visszamenőleg ellenőrizni kell az összes alkalmazottjának munkáját – jelentette ki a gazdasági válságstáb pénteki ülését követően Igor Matovič (OĽaNO).
Matovič: Ellenőrizni kell az Állami Tartalékalap minden alkalmazottját
A kormányfő emlékeztetett, hogy Kajetán Kičura két választási cikluson keresztül állt az alap élén, és most korrupcióval és pénzmosással gyanúsítják.
„Ez az ember nyolc éven át irányította a tartalékalapot, ez azt jelenti, hogy az alapjaitól kell átalakítani az egészet, és mindent ellenőrizni, minden egyes embernek a körmére nézni, aki ott dolgozott, mert de facto ők mindannyian a gépezet részei voltak”
– mondta Matovič.
Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter javaslatára a kormány március 24-én váltotta le Kičurát a járvány elleni védőfelszerelések beszerzésével kapcsolatos hiányosságok miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.