Matovič béremelést ígért a nővéreknek

Már hónapok óta zajlanak a tárgyalások az egészségügyi dolgozók béremeléséről, de úgy tűnik, hogy Matovičéknak egyelőre csak a nővérek fizetéséről sikerült megegyezniük
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) szerint történelmi jelentőségű fizetésemelésre számíthatnak a nővérek. A pénzügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be a hírt, és a bejegyzésben kissé odaszúrt az orvosoknak is.

Az OĽaNO vezetője közölte, a rendkívüli béremelésre azért is kerülhet sor, mert az államháztartás az aktuális válságok ellenére is jó állapotban van, így a kormány végre megengedheti magának, hogy rendesen megjutalmazza a nővéreket. Mint írta, az előző politikai vezetés „magasról tett” a kitartó munkájukra, így a mostani béremelést egyfajta bocsánatkérésnek is szánják a korábbi kormányok tétlenségéért.

 

Kiemelte, az OĽaNO azért is vette fel a választásai listájára Monika Kaveckát, a nővérszakszervezet (OZ SaPA) vezetőjét, hogy visszaadják ennek a szakmának a méltóságát, aki aztán be is jutott a parlamentbe. A pénzügyminiszter vele tárgyalt a béremelésről, amelynek a részleteit egyébként nem árulta el a bejegyzésében. Mindössze annyit közölt, hogy az emelés az alapbért is érinteni fogja, valamint a ledolgozott évek számát is.

Emellett azt ígérte, még valószínűleg csütörtökön bemutatják a konkrét számokat, de cikkünk megjelenéséig nem hirdettek meg semmilyen sajtótájékoztatót.

Csípős megjegyzés

Matovič az említett bejegyzésben nemcsak az előző kormányoknak, hanem az orvosoknak is odaszúrt. A Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) ugyanis éppen a napokban tárgyal a kormány képviselőivel az egészségügyi dolgozók béremeléséről.

Peter Visolajský, a LOZ vezetője elmondta, a béremelésen kívül rendszerszintű megoldásokat is várnak Eduard Hegertől és kabinetjétől. Ha a tárgyalások nem hoznak eredményt, illetve ha Visolajskýék úgy fogják látni, hogy a kormány nem hajlandó foglalkozni az egészségügy helyzetével, akkor az orvosok tömeges felmondáshoz folyamodnak. Elmondása szerint jelenleg 3500 orvos hajlandó elhagyni a munkahelyét.

Matovič erre utalva megjegyezte, hálás a nővérek magatartásáért.

Leginkább azt értékelem, hogy az ápolók részéről még csak egyetlen fenyegetés vagy utalás sem hangzott el a felmondással kapcsolatban, holott minden egészségügyben dolgozó személy tudja, hogy a nővéri hivatás számít a legnagyobb hiányszakmának

írta a pénzügyminiszter.

Visolajský azonban nem reagált az OĽaNO elnökének ezen megjegyzésére. A poszttal kapcsolatban azt írta, örül, hogy a tárgyalási stratégiájuknak köszönhetően sikerült kiharcolni a nővérek fizetésemelését, hiszen éppen ez volt az egyik követelésük. Megjegyezte, a tárgyalások a LOZ és a kormány között pénteken tovább folytatódnak.

Ellenzéki bírálat

Richard Raši, a Hlas parlamenti képviselője nem hagyta szó nélkül Matovič bejegyzését. Lapuknak eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, a nővérek nem fenyegetőztek a felmondással, hanem azonnal el is hagyták az egészségügyet, amint véget ért a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet. Mint írta, nem tízesével, hanem százával vagy ezrével távoztak, de a kormány erről nem közöl hivatalos statisztikákat. Az egykori egészségügyi miniszter továbbá azt is nehezményezte, hogy a pénzügyminiszter a saját pártja képviselőjével egyeztet a béremelésről.

Az ápolóknak magasabb fizetést kell adni, ez nem vitás, és nem tíz, hanem több száz euróval. De nem csak nekik. Az egészségügyben vannak más szakmák is. Matovič azonban tudja, hogy az emberekben még ma is él az ókori rómaiak »oszd meg és uralkodj« elve. Kavecká, a nővérszakszervezet vezetője, akit egyébként még mindig gyanúsítanak egy közbeszerzési csalás ügyében, már rég nem dolgozik nővérként. Jelenleg polgármester, emellett Matovič hűséges képviselője, aki 2020 óta a parlamentben ül. Tudják, ez idő alatt hányszor javasolta a nővérek fizetésemelését? Egyszer sem

üzente Raši.

Monika Kavecká

Nem minden nővérnek?

Iveta Lazorová, a Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) elnöke nehezményezte, hogy a legutóbbi egyeztetésre őt nem hívták meg, szerinte ez nem éppen transzparens és demokratikus eljárás. Hangsúlyozta, nem ismeri a javaslattal kapcsolatos részleteket, de attól tart, hogy a béremelés csak a kórházakban dolgozó nővérekre fog vonatkozni, a rendelőkben és az idősotthonokban dolgozó ápolókra nem.

 

Lazorová elmondta, ezeknek a nővéreknek a bérét különböző törvények szabályozzák. A nővérkamara a múltban megpróbálta meggyőzni a kormányt, hogy hozzanak létre egy egységes törvényjavaslatot, amely minden ápoló bérét meghatározná.

„Sajnos ez túlságosan nagy beavatkozás lenne, és nincsen rá politikai akarat”

– írta Lazorová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?