Matovič a PS-Együtt koalíció vezetőit bírálta

Igor Matovič

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője a Michal Truban és Miroslav Beblavý vezette parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia-Együtt pártkoalíciót bírálta. Azt üzente Trubannak, hogy ne tegyen úgy, mintha a pártjaikban teljesen új politikusok lennének, hiszen a koalíció több tagja régóta a politikában van. Beblavýn kívül, aki az SDKÚ-DS és a Sieť pártokban is benne volt, Martin Poliačikot említette, aki korábban az SaS tagja volt.

Matovič a csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, nem ért egyet Robert Fico (Smer-SD) kijelentésével, mely szerint a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezést valaki az Egyesült Államokból pénzelte. Ezek tevékenységét szerinte a polgárok fizették. Ugyanakkor Matovič úgy gondolja, hogy a kezdeményezés titokban a PS-Együtt koalíció jelöltjeit, valamint az alakuló Za ľudí pártot támogatta. „Reménykedtünk benne, hogy egy tisztán polgári kezdeményezésről van szó“ – közölte.

Hozzátette: a tüntetéseken csak a jövendőbeli PS-Együtt koalíció tagjai mondhattak beszédet. A kezdeményezés képviselői pedig szerinte nagyon közeli kapcsolatban állnak ezzel a koalícióval. „Ne tegyünk úgy, mintha a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés nem ezeknek a pártoknak a meghosszabbított keze lenne” – mondta azzal kiegészítve, hogy a kezdeményezés ugyanazokat a jelölteket támogatta a tavalyi önkormányzati választásokon, mint a Progresszív Szlovákia.

Fico és Matovič szerint a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés Andrej Kiska alakuló pártjának és a Progresszív Szlovákia-Együtt koalíciónak a politikai szervezete. Truban erre csütörtökön úgy reagált, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke és Igor Matovič, az OĽaNO vezetője a legutóbbi összeesküvés-elméletükkel és támadásaikkal megmutatták, hogy a régi politikai garnitúrához tartoznak, amelyet le kell cserélni. A koalíció vezetője ugyanakkor a támogatásáról biztosította a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezést, és sajnálatát fejezte ki az iránt, hogy a tevékenységüket politikai harcokhoz használják fel.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?