Közélet

Mától már Szputnyikkal is oltanak

Pozsony | Mától Szlovákiában is oltanak az unióban nem regisztrált Szputnyik V-vakcinával. Az egyes megyékben fokozatosan kerül az orosz készítmény az oltóközpontokba. Az érsekújvári és a losonci kórházakban is elérhető lesz ez a vakcina.
Czímer Gábor

2021. június 7. 07:00

koronavírus-vakcina Szputnyik
- TASR/AP-felvétel

Mától a pozsonyi Amerikai téren lévő, a trópusi betegségekre specializálódott kórházban és a Zsolnán a Sasinkova utcában lévő epidemiológiai rendelőben is oltanak a Szputnyik V-vakcinával. Ezzel a Pozsony és a Zsolna az első két megye, ahol elérhető a készítmény. Holnap Nyitra megyében, az érsekújvári Egyetemi Kórházban indul meg az orosz vakcina használata. Csütörtökön Trencsén és a Besztercebánya megye folytatja a sort. Az utóbbi esetében az orosz oltóanyag a losonci kórházban lesz elérhető. A hétvégétől pedig a Nagyszombati, az Eperjesi és a Kassai kerület következik.

A készítmény az eddigi dokumentumok szerint a 16–60 éves korosztály számára engedélyezett. Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter ugyanakkor a közösségi oldalán szombaton azt írta, az orosz gyártó megküldte a készítmény január 18-án frissített használati utasítását a szlovák egészségügyi minisztériumnak. „A kézbesítés után nincs semmilyen legitim akadálya annak, hogy a Szputnyik V-vakcinával a 60 év feletti embereket is beoltsák, pontosan úgy, ahogy abban a 60 országban, ahol már oltanak a Szputnyikkal” – írta a vakcinát még miniszterelnökként március elején beszerző Matovič. Hozzátette, bízik benne, hogy a rossz szándékú emberek, akiket „primitív geopolitikai gyűlölet hajt” most nem kapnak teret. Az egészségügyi tárca azonban azt közölte, a gyártó által megadott hivatalos adatok szerint a készítményt a 16–60 éves korosztálynak adják be. Ugyanakkor a minisztérium megerősítette, hogy a múlt hét végén kapott egy orosz nyelvű dokumentumot, amit jelenleg még elemeznek. „Az alapos elemzés után, a jövő hét folyamán tájékoztatjuk a részletekről a nyilvánosságot” – mondta Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca vezetője a hétvégén.

Már a múlt héten kedd óta lehet az online váróteremben regisztrálni az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóvá nem hagyott orosz vakcinával való oltásra. Szombati adatok szerint 4598 személy regisztrált a Szputnyik-oltóanyaggal való oltásra, ebből 4259 kifejezetten ezt a készítményt szeretné beadatni magának. 

Milan Vetrák, az OĽaNO parlamenti képviselője a közmédia vasárnapi politikai vitaműsorában arról beszélt, szerinte ha a készítménnyel a márciusi beszerzést követően megkezdték volna az oltást, akkor sokkal többen regisztráltak volna az orosz vakcinára. Úgy gondolja, sokan, akik a Szputnyikot választották volna, már más vakcinával oltatták be magukat. „A Szputnyik ellen pedig egyfajta kampányt is folytattak” – tette hozzá. A képviselő arról is beszélt, hogy az orosz oltóanyag azon adagjairól, amelyeket nem használnak fel és amelyeknek hamarosan lejár a szavatossága, az egészségügyi minisztériumnak kell döntenie. „Például, hogy felajánlja-e más országoknak” – tette hozzá a képviselő.

Jana Bittó Cigániková (SaS), a törvényhozás egészségügyi bizottságának az elnöke a műsorban azonban kijelentette, az eddig a rendelkezésére bocsátott információk nem teszik lehetővé, hogy a 60 év feletti korosztályt is oltani kezdjék az orosz vakcinával. 

Az ellenzéki Marián Kéry (Smer) parlamenti képviselő szerint az orosz oltóanyag felhasználását a 16–60 közötti korosztályra korlátozni nem más, mint a téma átpolitizálása. „A Szputnyikkal már régen oltani kellene, beleértve a 60 év feletti embereket is” – mondta Kéry.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
választás 2020 illusztráció

A kormánypártok lerövidítenék a választások előtti moratóriumot

Pozsonyeperjes

Rekordszámú gyerek szórakozott a Pöttyös Gyíkok táborban

koronavírus-vakcina

Koronavírus – Több mint tízezer PCR-tesztet végeztek pénteken

parlament tüntetés
Frissítve

Ismét tüntetők gyülekeznek a parlament épület előtt

Hét afgán menekültet talált a rendőrség egy török kamionban Ipolyságon

Hét afgán menekültet talált a rendőrség egy török kamionban Ipolyságon

színház

Tragédiák után egy vérbő komédia

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.