Már zajlik a koronavírus elleni gyógyszerek beszerzése, de az orvosok elégedetlenek

A minisztérium szerződést kötött a Pfizerrel a Paxlovid nevű készítmény megvásárlásáról, augusztusban 25 ezer adag érkezik az országba
Pozsony |

Szlovákiába a következő napokban több mint 2500 Lagevrio nevű gyógyszer érkezik, amely a veszélyeztetett csoportok esetében hatékony lehet a koronavírus-fertőzés kezelésében. Az egészségügyi tárca emellett további készítmények beszerzéséről is megállapodott. A Szlovákiai Háziorvosok Szövetsége (SVLS) azonban állítja, nem biztos, hogy mindenki időben jut majd hozzá a gyógyszerekhez.

Az egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy Németország 2510 csomag Lagevrio nevű gyógyszert küld Szlovákiának. Mint írják, a két ország között hosszú távú együttműködés zajlik a vírus elleni harcban, és mivel az utóbbi hetekben Szlovákiában ismét felgyorsult a járvány terjedése, ezért a német fél igyekszik kisegíteni a szlovák egészségügyi tárcát.

Kapcsolódó cikkünk

Súlyos lefolyás

A Lagevriót főként azoknak a betegeknek tartogatják, akik a veszélyeztetett csoportokba tartoznak, és esetükben a fertőzés nagyobb eséllyel okoz súlyos lefolyást. Elsősorban a 60 év feletti korosztályról van szó, de ide tartoznak még a krónikus betegségben szenvedők is, mint például a cukorbetegek, a szívbetegek vagy a magas vérnyomással küzdő páciensek. A minisztérium közölte, hogy a németek szállítmánya a legjobbkor érkezik, hiszen már csak 1500 ilyen gyógyszer volt az egész országban.

A Lagevrio mellett a minisztérium a Paxlovid nevű gyógyszer beszerzésén is dolgozik, amelyet az amerikai Pfizer gyógyszeripari vállalat gyárt. A közleményük szerint már szerződést is kötöttek a céggel, így augusztus folyamán 25 ezer ilyen készítmény érkezik az országba. A Paxlovidot szintén a veszélyeztetett csoportoknak szánja a minisztérium, csakúgy, mint a Veclury nevű készítményt, amelyet infúzióval adnak be a betegeknek, és amely már most is elérhető Szlovákiában.

Felesleges késlekedés

A Szlovákiai Háziorvosok Szövetsége (SVLS) közleményben jelezte, hogy nem elégedett a minisztérium irányelvével, amelyet a gyógyszerek felírásával kapcsolatban adtak ki. Ebben ugyanis az áll, hogy az orvosok csak akkor írhatják fel az említett gyógyszereket, ha a páciensnek pozitív lesz a PCR-tesztje. A legtöbben azonban jelenleg otthon végeznek egy antigéntesztet, amely ha pozitív, akkor azt jelenteni kell a körzeti orvosnak, aki egy kérvényt állít ki a PCR-teszt elvégzéséről, amelynek az eredményére szintén várni kell. Az egész folyamat így akár 1–2 nappal is meghosszabbodhat. Monika Palušková, az SVLS elnöke azonban arra figyelmeztetett, hogy a súlyos lefolyású betegség esetében akár az is döntő fontosságú lehet, hogy a páciens pár órával korábban kapja meg a kezelést.

„Nem számít, hogy ön az idősebb korosztályba tartozik. Nem számít, hogy magas kockázatú páciens. Nem számít, hogy a vírus terjesztése miatt otthon kellene maradnia – így is utaznia kell egy újabb tesztelés miatt”

– jelentette ki Palušková.

Problémás utazás

Megjegyezte, még olyan esetekben is PCR-teszt kell, amikor az antigénteszt eredménye megkérdőjelezhetetlen, például amikor az adott betegnek tünetei vannak, a tesztet pedig egy egészségügyi dolgozó végzi el akár otthoni környezetben, akár az orvosi rendelőben.

„Még az sem számít, ha magas láza van vagy köhög. Nem kaphat vírus elleni gyógyszert, mert egy másik, drágább teszt eredményére kell várnia, amit csak az orvos írhat elő. Már ha éppen nincs hétvége, vagy ha a kimerült orvos a három évnyi »gazdasági mobilizáció« után nem ment el végre szabadságra”

– üzente a szervezet elnöke.

Megjegyezte, sokaknak egyáltalán nem könnyű megoldaniuk, hogy eljussanak a PCR-tesztre, például azoknak az időseknek, akik egyedül élnek a kisebb vidéki falvakban, és nincs a közelükben olyan személy, aki elszállítaná őket a tesztelési pontra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?