Már nem kell vízum Törökországba

Pozsony/Ankara |

<p>Tegnap eltörölte Törökország Szlovákia állampolgáraira vonatkozó vízumkötelezettséget. A hírt Abdullah Gül török elnök jelentette be, miután találkozott Ivan Gašparovič államfővel Ankarában. A szlovák diplomácia évek óta tárgyalt a vízumok eltörléséről, mostanra sikerült egyezséget kötni.<br /><br />&nbsp;</p>

„Hétfőn tárgyalt a kérdésről a miniszterek tanácsa, amely javaslatot tett a vízumkötelezettség eltörlésére. Néhány perccel ezelőtt az asztalomra került a javaslat, én azonnal aláírtam, tehát ettől a pillanattól kezdve a szlovák állampolgároknak már nincs szükségük vízumra Törökországba, a vízumkötelezettség már a múlté” – jelentette ki Gül azzal, hogy Szlovákia részéről is gesztusokat vár el.

Mivel Szlovákia a schengeni övezet tagja, más országok állampolgáraira vonatkozó vízumkötelezettséget önkényesen nem törölheti. Gašparovič ennek ellenére elmondta, a diákoknak, sportolóknak, tudósoknak vagy vállalkozóknak valamennyire enyhíteni fogják a schengeni vízumok ügyintézését, ez viszont csak formalitás, a vízumok megszerzésére vonatkozó szigorú szabályok továbbra is érvényben maradnak a török állampolgárok számára.

Törökország már évek óta a szlovák nyaralók egyik legközkedveltebb célállomása, tavaly több mint 127 ezer turista látogatott oda.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?