Már megérkeztek az első 300 eurós oltási csekkek, de nem ment minden a terv szerint…

2035-re az egykéké lesz az ország... és a nyugdíjasoké

"Köszönjük szépen" - írja a pénzügyminisztérium az utalványhoz küldött kísérőlevélen. Továbbá köszönetet mond a "közpénzek példaértékű védelméért, mivel a COVID-19 elleni küzdelem leghatékonyabb és legkevésbé költséges módja a védőoltás".

A Markíza egy felsővízközi (Svidník) idősekotthonába látogatott el, ahol 100 éves Mária nevű lakó elárulta, hogy az elsők között volt az oltási csekkek kézbesítésénél. A 300 eurós csekk valószínűleg már megérkezett a lakcímére, ami 55 kilométerre van a tartózkodási helyétől. "Van ott egy postaládám, csak attól félek, hogy valami történhet vele, mert a postaláda közel van az úthoz" – mondta a televíziónak.

Egy másik lakos szerencsésebb volt. A kézbesítő tudta, hogy nem a borítékon szereplő címen, hanem az intézményben tartózkodik.

Abban az esetben, ha a jogosult ellenőrizni vagy módosítani szeretné a címét, el kell látogatni a honlapra, ahol ezt megteheti” - mondta a pénzügyminisztérium szóvivője Michaela Lovásová.

A minisztérium azonban azt tanácsolja, hogy azok az idősek, akik már mindhárom adag oltást megkapták, ne módosítsanak a címükön, mivel az ő adataik már készen állnak a nyomtatásra. Egyesek számára megoldást jelenthet az úgynevezett időzített kézbesítés a levélpostai küldemények esetében. Ez a szolgáltatás azonban havonta hat euróba kerülhet.

(br, tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?