Már Kollár is megelőzte Ficót

Pozsony |

<p>Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Robert Fico kormányfő népszerűsége leszálló ágba került. Fél évvel ezelőtt a Smer elnöke még a harmadik volt a választók számára legszimpatikusabb pártvezetők listáján, mostanra azonban már csak az ötödik, s már Boris Kollár is megelőzi.</p>

A felmérést a Focus ügynökség készítette a Sme napilap számára. Míg júniusban a kormányfő a válaszadók 36,4 százaléka számára volt szimpatikus, népszerűsége mostanra 33 százalékra csökkent, s ezzel párhuzamosan nőtt a vele elégedetlenek száma is. A legnépszerűbb pártelnök továbbra is Andrej Danko, az SNS vezetője 46 százalékkal, őt Bugár Béla, a Híd elnöke követi 41 százalékkal, ám június óta mindkettejük népszerűsége csökkent. A harmadik helyre Richard Sulík, az SaS elnöke került, a negyedikre pedig némi meglepetésre Boris Kollár, a Sme rodina vezetője. A Focus felmérésén egyértelműen Marian Kotleba, a ĽSNS vezetője bizonyult a legnépszerűtlenebb pártelnöknek, csak 19 százalék tartja szimpatikusnak, 74 százalék nem.

Martin Slosiarik, a Focus szociológusa szerint Fico főleg a Smer szavazóinak körében népszerű, ám arányuk csökkent a lakosságon belül, és koalíciós partnerei szavazóinak táborára sem számíthat. Grigorij Mesežnikov politológus a lapnak nyilatkozva hozzátette, Fico népszerűségének csökkenése Vladimír Mečiaréhoz hasonlítható, s ha lenne egy erős baloldali ellenfele, valószínűleg még ennél is meredekebben zuhanna.

Andrej Danko és Bugár Béla barátsága megmutatkozik a felmérés eredményeiben is. Az SNS szavazói számára Danko után Bugár a második legszimpatikusabb politikus, a Híd szavazótáboránál pedig fordított az állás. Az SNS szavazóinál azonban jóval magasabb Bugár elfogadottsága, mint fordítva. Míg a nemzeti párt választói 54 százalékban tartják szimpatikusnak Bugárt, addig Dankót a Híd-szavazók 38 százaléka fogadja el, több mint felük számára azonban nem szimpatikus az SNS elnöke. (SME, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?