Már Harabin menesztése, Čentéš kinevezése a cél

Pozsony |

<p>Štefan Harabint, a legfelsőbb bíróság elnökét is menesztenék a Gorilla-tüntetések szervezői.</p>

„Harabin erkölcsileg diszkreditálódott, és eddig nem magyarázta meg a kapcsolatát az albán drogmaffia főnökével“ - mondta Alena Krempaská, a tüntetés egyik főszervezője. A tiltakozók egyben felszólították az államfőt, haladéktalanul nevezze ki főügyésszé a parlament által már megválasztott Jozef Čentéšt.
Krempaská megismételte a tüntetők követeléseit. Például azt, hogy tegyék működőképessé a közvetlen demokrácia eszközeit, például a népszavazást, helyi és országos szinten. A választási rendszer reformját követelik, oly módon, hogy a választók helyi jelöltekre, területi listákra szavazhassanak. A képviselői mentelmi jog megszüntetését követelik, továbbá azt, hogy mielőbb vizsgálják ki a Gorilla-ügyet és vonják felelősségre a bűnösöket.
A demonstrálók továbbra is kitartanak amellett, hogy mondjon le minden politikus, aki érintett a Gorilla-ügyben.
A pozsonyi Gorilla-ellenes tüntetések érdekessége, hogy a szervezők a spanyol Indignados (Felháborodottak) és az amerikai Occupy (Elfoglalás) szervezetek képviselőivel konzultálnak a megmozdulások szervezése során. Az amerikai szervezet néhány hónapja lett ismert, amikor elfoglalta a New York-i Wall Streetet. Képviselői tegnap Pozsonyban támogatták jelenlétükkel a pozsonyi megmozdulást.
Mint minden pénteken, tegnap is csatlakozott a Gorilla-ellenes tiltakozáshoz az Anonymus nemzetközi hackercsoport. A Penta pénzügyi csoport honlapja és az igazságügy-minisztérium rendszere ellen intéztek támadást. Fő indítékaként azt említik, hogy az illetékes pozsonyi járásbíróság megtiltotta Tom Nicholson oknyomozó újságíró Gorilla-ügyről szóló könyvének megjelentetését. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?