Malina Hedvig-ügy: a főügyészség takarít Labaš után, kihallgatja az orvos szakértőket

Pozsony |

<p>Utólag kívánja a főügyészség rendbe tenni a megkérdőjelezett hitelességű szakértői jelentést, amelyet Malina Hedvig állapotáról készített az orvosi kar dékánja. A konzultánsként feltüntetett orvosokat lapunk értesülései szerint kihallgatják, így eskü alatt mondhatnak szakvéleményt - ez a hivatalos szakértői jelentés alapfeltétele.</p>

Dobroslav Trnka főügyész továbbra is úgy véli, a szakértői jelentéssel minden rendben van, holott az állítólagos konzultánsok közül négyen már nyilvánosan elhatárolódtak tőle. Viera Kořínková pszichiáter levélben kérte a dékántól, hogy húzza ki a szakértők névsorából, mert nem dolgozott a jelentésen, Peter Stanko sebész szavai félremagyarázása ellen tiltakozott, Jozef Fedeleš plasztikai sebész pedig azt mondta, semmi köze az egész jelentéshez. Legutóbb Luděk Vrtík sebész jelentette ki ugyanezt közjegyző által hitelesített nyilatkozatban.

A Labaš-jelentésben felsorolt tizenkét konzultáns közül csak kettő bejegyzett szakértő, a már említett Luděk Vrtík és Marián Vicián - mindketten sebészek. Utóbbi azt nyilatkozta lapunknak, egyetért a jelentés tartalmával, de azt nem tudta megmondani, milyen kérdésekben konzultált vele Peter Labaš. A többi kilenc konzultáns nem bejegyzett szakértő, a jelentés kidolgozása előtt nem tettek esküt - vagyis annak tartalmáért egyáltalán nem vonhatók felelősségre. Ez a „hiányosság“ az ügyészség szerint kiküszöbölhető: utólag fogják kihallgatni őket, mert tanúként eskü alatt vallanak. Valószínűleg azokat is beidézik, akik elhatárolódtak a jelentéstől, mert a főügyész kijelentette: csak akkor hiszi el, ha tőlük hallja, nem pedig az újságíróktól.

Roman Kvasnica ott akar lenni a kihallgatásokon,ha valóban sor kerül rájuk. „Kíváncsi vagyok, mit kezd a főügyészség azokkal, akik kijelentették, hogy visszaéltek a nevükkel. Azt hiszem, még hallunk néhány meglepő és mulatságos magyarázatot."

Az onimózus jelentést maga a szerző is többféleképpen magyarázta már. Peter Labaš tegnapelőtt még azt nyilatkozta lapunknak: minden érintett tudott róla, hogy szerepel benne, és csak azért nem kért tőlük konkrétabb szakvéleményt, mert Malina Hedvig nem adta beleegyezését egészségügyi dokumentációja nyilvánosságra hozatalához. Tegnap viszont már azt mondta, szándékosan, az objektivitás megőrzése érdekében kért általános információkat, és nem ismertette a konzultánsokkal a konkrét esetet.

Megkérdeztük a Komenský Egyetem rektorát, František Gahért, nem gondolja-e, hogy a botrányos szakvélemény kompromittálja az intézményt. A rektor nyilatkozata szerint egy szakértői jelentést csak más szakértő, vagy bíróság értékelhet. Mivel ő nem az, érthető, nem fogja az egyetemhírnevének rontása miatt Peter Labaš dékán leváltását javasolni. „Véleményem szerint a sajtó nem korrekt módon ismertette a jelentést, csak azokat a részeket emelte ki, amelyeket jónak látott, vagy amelyek téves következtetésekhez vezettek" - véli a rektor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?