Majerský: Úgy látszik, van még itt helye egy konzervatív pártnak

majersky k

A szombati parlamenti választások előzetes eredményei azt mutatják, hogy egy konzervatív pártnak továbbra is helye van a szlovákiai politikában. Ezt Milan Majerský, a KDH elnöke közölte az előzetes eredményekre reagálva, melyek szerint a KDH bejut a parlamentbe.

Továbbá megismételte: türelmesnek kell lennünk, és meg kell várnunk a választások végleges eredményét.

Arra számítok, hogy lesznek még mozgások, a KDH még lejjebb mehet, de úgy vélem, biztosan nem fog öt százalék alá csökkenni

– hangsúlyozta Majerský.

A végleges eredmények meghatározzák majd a választások utáni együttműködés lehetőségeit is – mondta, utalva arra is, hogy ebben az esetben a KDH Tanácsának lesz döntő szava.

Ennek ülése két hét múlva lesz

– tette hozzá Majerský.

A szavazatok 85 százalékos feldolgozottságánál a KDH több mint hét százalékon állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?