Magyarul is megjelenik a .týždeň következő száma

<p>Nem az egykor jelentős A Hét című hetilap támad fel jövő héten a standokon, hanem a .týždeň című konzervatív szlovák hetilap jelenik meg magyar nyelvű változatban is.</p>

 

A példátlan jelentséget Martin Hanus, a lap főszerkesztő-helyettese magyarázta meg a .týždeň honlapján látható videóban.  Magyarországon nemrégiben először adták át a Charta XXI mozgalom díját a megbékélés és együttműködés elismeréseként, a kitüntetést Štefan Hríb szlovák újságíró vehette át. D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese beszédében kiemelte: Hríb pontosan tisztában van azzal, hogy Közép-Európában az egymással hagyományosan „utálkozó” szomszédos országok egymásra vannak utalva, jóban kell lennünk egymással, ez mindannyiunk érdeke. Felidézve a díjazott pályáját, kiemelte, hogy a szlovák köztévében tapasztalt nyomás és a Malina Hedvig ügyében tanúsított magatartása miatt elhagyni kényszerült a médiumot. Hríb nem engedi a tényeket lesöpörni – hangsúlyozta, és idézte a Sólyom László Szlovákiából való kiutasításáról írt cikkét, amelyben elnézést kért a magyaroktól. Kezdődjön egy építő párbeszéd: „számunkra Trianon tragédia, a győzteseknek örömünnep”. A feladat nagy, e két érzés között kell hidat verni – mutatott rá.  Hríb azt mondta, hogy létezik ilyen díj, az azt jelenti, hogy szlovákok és magyarok még mindig nem békéltek meg egymással, 23 évvel a kommunizmus bukása után még mindig nem értik meg egymást, és hatalmas fal áll közöttünk. Hozzátette: ez azonban nem egy reménytelen helyzet. Mindig voltak, akik lerázták a béklyókat és képesek voltak a történelmünkön változtatni.  A lap közli Surján László szövegét is, melyben bocsánatot kér a szlovákoktól azokért a sérelmekért, amelyeket a magyarok okoztak neki. Surján szerint a bocsánatkérés nem megaláz, hanem felemel.  A politikus gesztusa meglepte a lap szerkesztőit, akik most arra kíváncsiak, milyen lesz Surján szavainak hatása Magyarországon. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?