Magyar és roma platformmal bővül az OĽaNO

Igor Matovič

Megváltoztatta nevét az OĽaNO mozgalom, a teljes elnevezése „Obyčajní ľudia (OĽaNO), Nezávislí kandidáti (NEKA), NOVA, Slobodní a zodpovední, Pačivale Roma, Magyar szívek”. A hivatalos, rövidebb neve „OĽaNO a priatelia” lesz (OĽaNO és barátai). A választáson ismét közösen indul a NOVA mozgalommal – erről pénteki sajtótájékoztatóján számolt be Igor Matovič, az OĽaNO elnöke, valamint Grendel Gábor, a NOVA elnöke.

„Közösen folytatjuk a NOVA mozgalommal” – jelentette ki Matovič, és kiemelte a Grendel Gáborral, Anna Andrejuvovával és Marcel Klimek volt pénzügyi államtitkárral folytatott eddigi együttműködést. „Egyesíteni kell erőinket a választásig” – szögezte le, arra utalva, hogy elveszhetnek a demokratikus gondolkodású szavazók voksai.

Grendel felidézte, hogy a 2020-as parlamenti választás eredményének köszönhetően tisztességes embereket lehetett megválasztani az ügyészség kulcsfontosságú pozícióiba, és a rendőrség szabadon végezhette a munkáját. „A NOVA mozgalomban nem felejtettük el, hogy a 2020-as választás előtt ez egyáltalán nem volt egyértelmű. Éppen a maffiamódszerek visszatérése lesz a tétje a 2023-as választásnak” – tette hozzá. Mint mondta, sokan talán nem így érzik, és alábecsülik ennek veszélyét az aktuális problémák, a háború, az infláció, az energetikai válság miatt. „Azonban a felelős politikusoknak képeseknek kell lenniük egy lépéssel előre gondolkodni és a jövőbe tekinteni” – fűzte hozzá.

Matovič a mozgalom nevében szereplő többi platform kapcsán elmondta, továbbra is lehetőséget akarnak adni a független jelölteknek. A Slobodní a zodpovední platform a parlamenti frakciójuk mérsékelt liberális részének terepe lesz, és új jelöltek is csatlakoznak hozzá, akiket később mutatnak be.

Emellett roma és magyar platformot alapított, ez a Pačivale Roma és a Magyar Szívek.

Hozzátette, további pártokkal is tárgyalnak, nem zárta ki az elnevezés további módosítását, választási koalíció létrehozását is lehetségesnek tartja. Az OĽaNO jelenleg a Za ľudíval és a Kresťanská úniával tárgyal,

azt viszont Matovič leszögezte, hogy az MKP-val, illetve a Szövetséggel nem. Hozzátette, beszélt arról a Szövetség elnökével, hogy vajon önállóan indulnak-e.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?