Magyar érettségi: langyos, általános, helyenként fogós

<p>Tegnap magyar nyelv és irodalomból tettek írásbeli érettségit a magyar középiskolák végzősei. A fogalmazás témái általánosak voltak, a teszt nem volt nehéz, de néhány kérdésre még a tanárnak sem volt egyértelmű a helyes válasz.</p>

Ilyen visszajelzések érkeztek lapunkhoz a tegnapi magyar érettségik után. Az általunk megkérdezett diákok és tanárok szerint az idei magyar érettségi a szlovákhoz képest egyértelműen könnyebb volt. „Olyan langyos, talán ez a legjobb szó” – jegyezte meg a komáromi Selye János Gimnázium egyik végzőse. Hasonlóan látták a teszteket a komáromi ipari szakközépiskolában is: az egyik osztály szerint könnyű volt a teszt, a másik szerint nehéz, mondta Vetter János igazgató. „Sem a diákok, sem a tanárok nem emeltek ki olyan kérdést, amely különösen nehéz vagy könnyű lett volna” – tette hozzá. A fogalmazás témák szerintea korábbi évekéhez hasonlóan általánosak voltak.

A lévai Czeglédi Péter Református Gimnáziumban jó eredmények születtek, árulta el kérdésünkre Gubík Mária, az érettségi bizottság magyar szakos elnöke. Néhány feladat megfogalmazását viszont nem tartja szerencsésnek. Példaként említette azt a feladatot, amelyben József Attila: Tiszta szívvel című verséből idéztek, és azt kérdezték a diákoktól, mit fejez ki a költő a kettős tagadással. A négy lehetőség a következő volt: a) kétségeket, b) elutasítást, c) undort d) hiányt. „Az egyéni véleményem az, hogy ha műalkotást elemzünk, nem szabad kényszeríteni a diákot arra, hogy a mi ízlésünk szerint válaszoljon. Egy műalkotás mindenkinek más élményt nyújt” – véli Gubík Mária. Problémásnak tart egy másik feladatot is, szintén a válaszlehetőségek miatt: „Sorolja be a megfelelő műfajba József Attila Tiszta szívvel című költeményét annak tudatában, hogy a költő egy felvett szerepben vázolja korosztálya helyzetét” – szól a feladat. A válaszok: a) pátosszal telt epigramma, b) népdalszerű helyzetdal, c) ódaszerű panaszdal, c) érzelgős elégia. Több olyan feladat is volt tehát, amelyben a válaszok majdnem fedték egymást, azt a látszatot keltve, hogy több helyes válasz is van. Gubík Mária egyetért azzal, hogy a fogalmazás témái általánosak voltak. „Könynyűek voltak, a József Attilá-s témát viszont nem merték választani a megfogalmazása miatt. Ez szerintem lehetett volna könnyebb” – fejtette ki kérdésünkre a pedagógus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?