Magasabb tanári fizetést ígérnek

Pozsony |

<p>Elsősorban több pénzt, a pedagógusbérek növelését, az oktatás színvonalának emelését ígérik az alakuló kormánykoalíció oktatásügyre vonatkozó tézisei. A tervek a magyar iskolákat is megemlítik.</p>

Ján Mikolaj távozó oktatásügyi miniszter elégedett saját munkájával. Úgy gondolja, az eltelt négy év alatt olyannyira sikerült konszolidálni az ágazatot, javítani az iskolák helyzetét, hogy az új kormánynak elég az általa kitaposott ösvényen járnia. Feltehetően nem így vélekedik az alakuló kormány, mert a programtéziseiben újabb reformot, változásokat jelez. A feltüntetett pontok többsége egyelőre viszonylag általános, a kormányprogramból majd kiderül, milyen konkrétumokat ért egyes tézisek alatt az új kabinet.

Az oktatásügyi tárca élére minden bizonnyal Eugen Jurzyca kerül. Az SDKÚ jelöltje – egyébként nem tagja a pártnak– nem nevezhető teljes mértékben újoncnak a politikában, noha kifejezetten politikusi szerepet eddig még nem vállalt. Tanácsadója volt egy ideig Rudolf Schuster államfőnek, Ivan Mikloš pénzügyminiszternek valamint Peter Magvaši és Iveta Radičová munka-, szociális- és családügyi minisztereknek. Jurzyca elismert közgazdász, az INEKO gazdaságkutató intézet volt igazgatója, tagja volt a Szlovák Nemzeti Bank igazgatótanácsának, az OECD és a Világbank egykori konzultánsa volt. Neve a kormányalakítási tárgyalások során felmerült a pénzügyi, a gazdasági és szociális tárcával kapcsolatban is, végül – úgy tűnik – oktatásügyi miniszter lesz belőle. Jurzyca – életrajza szerint – időnként előad egyetemeken, az oktatásügyi szférában ezen kívül eddig nem mozgott, elemzők szerint viszont közgazdászi és menedzseri képességeit rendkívül jól kamatoztathatja a tárca élén.

A Híd fogalmazta meg választási programjában azt, hogy az oktatásügy egyik legfontosabb feladata az oktatás piacközpontúvá tétele. Magyarán, sokkal jobban oda kell figyelni arra, milyen szakmák oktatása lesz előtérben. Ivan Švejna, a Híd alelnöke arra mutatott rá, rendkívül káros a jövő szempontjából, hogy az oktatásügy alig vagy nem is méri fel a piaci igényeket. Évente például többszáz politológust bocsátanak ki az egyetemek, miközben hiányoznak a kétkezi mesteremberek – például az asztalosok. Noha a programtézisek között ez így konkrétan nem szerepel, nyilvánvalóan részben ezt is értik azon célkitűzés alatt, miszerint több pénzt kívánnak az oktatásba fektetni, de ennek feltétele az oktatás színvonalának emelése érdekében a „szabályok megváltoztatása”.

Szlovák nyelvoktatás

Az oktatásügyi tárca feladatai között szerepel egy kimondottan a magyar iskolákra „méretezett” tézis: a szlovák nyelvoktatás színvonalának emelése. A programtéziseket tartalmazó dokumentum szerint ezt a célt a módszertan megváltoztatásával kívánják elérni – magyarán, másképpen kell oktatni a szlovákot a magyar gyerekeknek.

Egyelőre nem tudni azonban, hogy ez a feladat nem száll-e át majd a kisebbségi miniszterelnök-helyettes (a posztot feltehetően Rudolf Chmel tölti majd be) hatáskörébe.

Ugyanígy nem tudható még az sem, hogy a programtézisek kisebbségeket érintő további hét pontja megmarad-e az „eredeti” tárcáknál, vagy a kisebbségi ügyekkel foglakozó miniszterelnök-helyettes kompetenciájába tartozik-e majd.

Pedagógusbérek

Eddig minden kormány ígéretei közt szerepelt a tanárok bérének emelése, ez, ha meg történt is, alig észrevehető mértékben.

A leendő kormány ugyancsak emelni kívánja a pedagógusok fizetését – újdonság viszont, hogy ezt az adott régió viszonyaihoz mérten tenné. Tervei szerint az oktatók bére az adott megye átlagkeresetét kellene, hogy meghaladja. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a pedagógusi bérek régiónként különbözni fognak.

Ezt azzal indokolják, hogy az a pedagógusi bér, amelyből falun meg lehet élni, már nem elegendő egy nagyobb városban való megélhetéshez.

Átértékelné az új kormány a pedagógusi életpályamodellt is, amely meghatározza a bérnövekedési feltételeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?