Maďarič: koalíciós kormány alakul, de nem gond

Pozsony |

<p>A Smer valószínűleg nem fog tudni önállóan kormányt alakítani, de a párt számára ez nem jelent tragédiát &ndash; jelentette ki Marek Maďarič, a párt alelnöke.&nbsp;</p>

A kulturális miniszter, és korábban több Smer-kampány vezetője elmondta, a hazai parlamenti rendszerben valamilyen rendkívüli eseménynek kell történni ahhoz, hogy valamelyik párt megszerezze a mandátumok több mint 50 százalékát. Annak a valószínűsége, hogy ez megismétlődik, kicsi. „Alapvetően koalíciós kormánnyal számolunk. Ha sikerül két vagy három párttal megtalálni a közös hangot az alapvető kérdésekben, az Szlovákia számára jó kormányt lehet. Maďarič emlékeztetett, noha a Smer 2006-tól minden választást megnyert, soha nem volt „nagy mellénye”, és szemben a kisebb pártokkal, soha nem hangoztatta, hogy kivel akar kormányozni, és kivel nem.  Maďarič szerint ugyanakkor annak megvan a kockázata, hogy a Smer nem szerez többséget, és akkor nélkülük alakul kormány. „Ez a kockázat fennáll, és a maga módján ez fenyegetést jelent az ország számára. Egy nélkülünk felálló kormány magába foglalná az összes többi pártot. Ez azt jelenti, hogy öt- vagy hatpárti kormány alakulna, amelynek csak minimális többsége lenne a parlamentben. Azonban van tapasztalatunk arról, hogy az ilyen kormány megbukott és szétesett. Az ellenzéki pártok ma még megosztottabbak, mint korábban. Ha csak az tartaná össze őket, hogy ne a Smer kormányozzon, az nagyon kevés egy működő kormány felállításához. Egy ilyen tákolmány rossz lenne az ország számára. Alapvetően nem is működne” – fogalmazott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?