<p>Már abban sem lehetünk biztosak, mit esznek gyermekeink az iskolai étkezdékben. Az elmúlt napokban több száz vizsgálatot végzett el a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), s három iskolai menzán találtak lóhússal is kevert lasagnét. Az érintett iskolák képviselői tagadják, hogy a húsból főztek volna a gyerekeknek, állítólag az alkalmazottak rendelték saját használatra.</p>
Lóhúst találtak a menzákon
Az országos ellenőrzés során 1973 étkezdét, ebből 725 menzát vizsgáltak. Lóhússal kevert marhahústerméket a Rozsnyói Református Egyházközösség Alapiskolájában, a Hollý utcai szenicei alapiskolában és egy magyarfalui (Záhorská Ves) alapiskolában találtak. „A tanintézmények képviselői becsületbeli nyilatkozatban közölték, hogy a hústerméket még tavaly rendelték, de kizárólag saját használatra, gyermekeknek nem főztek belőle” – közölte Lenka Skalická, az ÚVZ szóvivője. A szenici alapiskolában lóhússal kevert hamburgert is rendeltek, ám az ellenőrzés idején a hús már elfogyott. Ebben az esetben is csak a szakácsok becsületbeli nyilatkozatára támaszkodhat a hivatal, mely szerint a húst nem használták fel, s miután felmerült a gyanú, hogy lóhús lehet benne, kidobták.
Az ÚVZ ugyanakkor megjegyezte, minden menzát és étkezdét nem tudnak ellenőrizni, ezért arra a kérik a szakácsokat, hogy a hivatal által veszélyesnek minősített termékekből ne főzzenek.Egyébként nyolc vendéglőben is találtak lóhúst tartalmazó készítményt; Galántán és Nádszegen a gyorsétkezdék által kínált ételek alapanyagai közt. Összesen 108 darab terméket foglalt le az ÚVZ. Azt, hogy az éttermekben eddig mennyit értékesítettek a lóhúst is tartalmazó termékből, nem lehet tudni. Az ÚVZ felszólította a regionális közegészségügyi hivatalok ellenőreit, hogy a következő napokban a lehető legtöbb gyorsétkezdében és menzán végezzenek rajtaütésszerű ellenőrzéseket. További részletek pénteki nyomtatott kiadásunkban.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.