Listázták a hazai kórházakat

pozsony kórház
Pozsony |

A dél-szlovákiai városokban lévő kórházak többsége javított tavalyi értékelésükhöz képest.

A besztercebányai lett az év egyetemi kórháza – derült ki az Ineko társadalomkutató intézet legfrissebb felméréséből. Az általános kórházak kategóriában az ólublói kórház szerezte meg az első helyet. A déli városokban levő kórházaktöbbsége javított tavalyi értékelésükhöz képest, miközben az országos átlag romlott. 

Az Ineko nonprofit szervezet negyedik éve készít átfogó kutatást a szlovákiai kórházak helyzetéről. A felmérés két részből állt: az első része az állami egyetemi kórházak helyzetét vizsgálta, a második pedig az általános kórházak állapotát mérte fel. 

Az egyetemi kórházak kategóriájában a Besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház végzett az első helyen, méghozzá idén először. Az elemzők a vizsgálat során 5 különböző szempontot vettek figyelembe: a betegek elégedettsége, a kórházi ellátás minősége, a diagnózisok felállításának nehézsége, a gazdálkodás, és a kórház működésének átláthatósága. A megszerezhető 100 pontból a besztercebányai kórház 59,3 pontot ért el. Idén ez volt az egyedüli kórház, amely minden kritérium szerint meghaladta az átlagot. Az Érsekújvári Egyetemi Kórház a 11 intézmény közül az ötödik helyet szerezte meg a listán – valamivel rosszabb osztályzatot kapott, mint tavaly. 

A regionális kórházak közül az ólublói végzett az első helyen 68,4 százalékos értékeléssel. A dunaszerdahelyi kórház 51,2 ponttal a 16. a listán. A tavalyi eredményéhez viszonyítva ugyan egy hellyel visszaesett a kórház, de akkor 46,2 ponttal volt a 15. A felmérés szerint a betegek elégedettebben távoznak a kórházból, az intézmény gazdálkodása is megfelelő, de például a kórház működésének átláthatósága, az egészségügyi ellátás minősége, valamint az itt felállított diagnózisok igényessége sem hiánytalan. 

A galántai kórházat 48,5 pontra értékelték, ezzel a tavalyihoz képest 7 helyezést javítva a 22. helyre rangsorolták. A Svet zdravia hálózat intézménye tavaly az utolsó előtti helyen szerepelt, így az év legnagyobb előrelépését produkálta. A komáromi kórház a 13. helyen végzett. A kórház értékelését növeli, hogy az orvosoknak nehéz diagnózisokkal kell dolgozniuk, viszont az egészségügyi ellátás minősége nem éri el az átlagot. Miroslav Jaška, a komáromi kórház igazgatója lapunknak elmondta, a vezetőség az intézmény teljes korszerűsítésére törekszik. „A tavalyi 20. helyhez képest az idei 13. hely komoly előrelépés, amit nagy sikernek tartok és további motivációt jelent számunkra. Bízom benne, hogy hamarosan Szlovákia legjobb közkórházai között tartják majd számon a komáromit” – nyilatkozta az igazgató.

Az egyetemi kórházak átlagos értékelése javult az egy évvel korábbihoz képest, a regionális kórházak viszont rosszabb átlagot értek el, mint 2017-ben. Az Ineko 5 főbb kritériumcsoport alapján értékelte idén is az intézetek színvonalát. 

Az egyetemi kórházak értékelésében az első helyet a besztercebányai kórház szerezte meg. Az elemzés készítői szerint az intézmény a működtetés szempontjából az ország legjobbja, és a betegekkel is nagyon jól kommunikál. A betegek elégedettségének mértéke is magasnak mondható. A pontszámot a visszatérőbetegeknagyszámarontjale:sok páciens a kórház elhagyása után 30 napon belül kénytelen visszatérni a kórházba, újabb kezelésre. A besztercebányai kórház a tavalyi felmérésben még a harmadik volt, az előző évhez képest 2,3 százalékpontot javított az átlagán. Miriam Lapuníková, a kórház igazgatója szerint az első helyet a kiváló csapatmunkának köszönhetik. „Mindenki igyekszik fejlődni mind gazdasági szempontból, mind az innovatív módszerek beiktatásában. A munkaerőhiány nálunk is komoly problémát jelent, viszont igyekszünk mindent megtenni a betegek egészségéért” – jelentette ki az igazgatónő. 

Rossz gazdálkodás 

A második helyet a Turócszentmártoni Egyetemi Kórház szerezte meg, amely 58 százalékot ért el. A felmérés szerint itt a legelégedettebbek a páciensek a kórház elhagyása után, és az utóbbi négy évben egyetlen büntetést sem kapott az Egészségügyi Felügyeleti Hivataltól (ÚDZS). A kórház működtetése viszont a legrosszabb értékelést kapta az összes egyetemi kórház közül, emiatt csúszott a második helyre. Ennek ellenére így is javított az átlagán, mivel tavaly 46,9 százalékot ért el. A harmadik helyen a Rózsahegyi Egyetemi Kórház végzett 54,7 százalékkal. A problémák ennél a kórháznál is a működtetésben merültek fel. 

Érsekújvár az 5. 

Az Érsekújvári Egyetemi Kórház az 5. helyet szerezte meg. A felmérés szerint a kórház jól gazdálkodik a vagyonával, azonban az átlátható működtetésben az átlag alatt teljesített. Ivan Podolský, a kórház szóvivője pozitívan értékelte az eredményt. „Az intézet vezetése örömmel fogadta az Ineko aránylag jónak számító ötödik helyezését, de tudjuk, hogy melyek az egészségügyi központunk gyenge pontjai, és az utóbbi időben azon dolgozunk, hogy még eredményesebbek legyünk” – mondta a szóvivő. A gazdasági eredmények segítették a jó helyezést. „Kiváló második helyen végeztünk a kórház gazdasági mutatóit illetően, amivel elégedettek vagyunk. A kórház felújításával kapcsolatos, már befejezett és még folyamatban lévő projektek megvalósítása nehéz feladat, ugyanakkor továbbra is fontos szempont számunkra a betegek elégedettsége” – tette hozzá Podolský. Az utóbbi időben az egészségügyi szolgáltatások minőségének javításán dolgozik az intézet vezetése, és javítani akarják dolgozóik munkakörülményeit is. 

Javuló pozsonyi kórház 

A Pozsonyi Egyetemi Kórház mindössze 36,9 százalékot ért el, ezzel az utolsó előtti helyen végzett. A páciensek elégedetlensége a fővárosban volt a legnagyobb, és az intézet a pénzügyi gazdálkodásban is a legrosszabbnak bizonyult az egész országban. A kórház azonban a tavalyi évhez képest jelentős javulást ért el, ami ugyan a helyezésén nem látszik, de 6,9 százalékpontot javult. Az utolsó helyen a Kassai Egyetemi Kórház szerepel, mely szinte az összes szempontból az átlag alatt teljesített. 

Újra első Ólubló 

Az általános kórházak közül az ólublói kórház bizonyult a legjobbnak, akárcsak egy évvel korábban. Az elemzők ebben a kategóriában is a korábban említett 5 szemponttal dolgoztak, az ólublói intézet ennek alapján 68,4 százalékot ért el. A második helyen a Kassai Első Magánkórház áll, mely 67,5 százalékot szerzett, így alig csúszott le az első helyről. A kórház minden szempontból jóval az átlag felett teljesített, az egészségügyi ellátás minőségében az ország legjobbjai közé tartozik. Az elemzők szerint a kórház gyengesége az, hogy nagyon sok beteg szorul újabb egészségügyi ellátásra, miután elhagyták az intézményt. A harmadik helyet a poprádi kórház szerezte meg 62,4 százalékkal. Az intézmény hasonló problémákkal küzd, mint a kassai kórház. 

Galántáé az „év ugrása” 

Javulást mutatnak a déli régió kórházai is, a galántai például 18,5 százalékpontos ugrást hajtott végre, ez idén a legnagyobb. Az Ineko szerint az elmúlt évben sokkal átláthatóbb és gazdaságosabb lett az intézmény működése és a páciensek is elégedettebbek az ellátással. „Látszanak a korábban eladósodott kórház Svet zdravia hálózatába való bekapcsolásának első eredményei” – állapította meg az Ineko. Ezt Tomáš Kráľ, a hálózat szóvivője is megerősítette hozzátéve, hogy a kórház átvétele után az adósságok törlesztésével kezdték a munkát. Azóta több jelentős beruházást is megvalósítottak a galántai intézményben, új osztályt nyitottak, korszerűsítették a berendezéseket. „Mindkét Nagyszombat megyei kórházunk jobb eredményeket ért el, példamutatóak a jó gazdálkodásban és a diagnózisok igényessége szempontjából. Mindkét kórház átalakítása jó irányba halad, és stabilizáltuk a működésüket, valamint az egészségügyi ellátás minőségét” – nyilatkozta lapunknak Tomáš Kráľ. 2015ig Nagyszombat megye volt a dunaszerdahelyi és a galántai kórház fenntartója, három éve a Svet zdravia társaság üzemelteti az intézményeket. A regionális kórházak közül az utolsó helyen a bajmóci kórház végzett, mely az adatok szerint a katasztrofális pénzügyi gazdálkodás és az egészségügyi ellátás gyenge minőségének a következménye. (nar, szaz, vkm, béva, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?