Lexáék az MKP-t is lehallgatták

Központi hivatal létrehozásával próbálná orvosolni a lehallgatásokkal kapcsolatos kaotikus állapotot a Magyar Koalíció Pártja. Az elképzelés szerint csak ez a hivatal végezhetné a lehallgatásokat. A javaslatról Köteles Lászlóval, a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság tagjával beszélgettünk, aki azt sem zárta ki, hogy az MKP-t is megfigyelték.

Utólag még egyszer alaposan kellene ellenőrizni a Lexa-korszak tevékenységét Valóban lehallgatták a magyar pártot?

1999-ben Vladimír Mitro SIS-főnök az előző időszakról szóló jelentésében elemezte, hogyan hallgatták le a Kereszténydemokrata Mozgalmat, azt azonban egy szóval sem említette, hogy a Magyar Koalíció Pártja ugyanabban a Žabot utcai épületben székel. Gyakran ugyanazokat a tárgyalótermeket használtuk, melyekben a kereszténydemokratákat lehallgatták. Ezen kívül Mitro neveket is felsorolt, és az MKP-ből csak egyetlen, akkor már nem aktív politikust említett. Csakhogy ismerve a Lexa-féle titkosszolgálat viszonyulását az akkori ellenzékhez vagy Magyarországhoz, valóban kizárhatnánk, hogy éppen az MKP tisztségviselőire nem voltak kíváncsiak? Mitro elismerte, valószínűleg az MKP-t is figyelték, de az erről szóló anyagok eltűntek. Ezért is szeretnénk elérni, hogy a parlamenti bizottság legalább utólag ellenőrizhesse a megfigyeléseket.

Merthogy a mai napig káosz van a lehallgatások terén, amit a Rusko- és a Badžgoň-ügy is bizonyít. Anyagok kerülnek ki és be a rendszerbe...

Ez nemcsak a lehallgatásra, hanem az összes megfigyelési módszerre vonatkozik. Az egyes anyagok veszélyforrást jelentenek, utólag lehet hamisítani, zsarolásra lehet használni őket. Az MKP egy új ellenőrző hivatal létrehozásával szeretné csökkenteni a kockázatot, hogy ne lehessen visszaélni az adatokkal. Kell egy szerv, mely nemcsak a SIS-t, hanem minden olyan szervet is ellenőrizne, melynek jogában áll Szlovákiában megfigyeléseket folytatni. Jelenleg senki nem koordinálja ezt a tevékenységet. Előfordulhat, hogy hat szerv egyszerre ugyanazt a személyt figyeli, miközben nem tudnak egymásról.

Csakhogy manapság a legtöbben decentralizációt emlegetnek, az MKP pedig a megfigyelések központosítását javasolja.

Gondoljunk arra az időszakra, amikor kiskirályok voltak. Attól félünk, hogy ezekben a biztonsági szolgálatokban, melyek törvényből eredően nehezen ellenőrizhetőek, kialakulhat bizonyos visszaélési hajlam. A polgárok joggal várhatják el tőlünk, hogyha százmilliókat fektetünk valamibe, ami részben korlátozza az ő jogaikat, akkor garantáljuk, hogy az ne legyen törvényellenes, hatékonyan működjön, és az egész ország érdekeit szolgálja.

A belügyminiszter és a kormányfő szerint ehhez nem kell új hivatal, nincs szükség törvénymódosításra vagy új törvényre, inkább a meglévő intézményeket kell megtisztítani a volt ŠtB-sektől.

Azzal, hogy tiszta emberek üljenek ott, egyet tudunk érteni. Csakhogy a belügyet kis megszakítással már öt éve a kereszténydemokraták irányítják. Miért nem tisztították meg idáig? Másrészt most bebizonyosodott, milyen lyukas a rendszer, hogy mintegy ötszáz anyag eltűnt a belügyből, miközben megjelentek olyanok is, melyekről senki nem tudja, hogyan kerültek oda. A lehető legtökéletesebb műszaki berendezésekre, valamint olyan szervezésre és jogszabályra van szükség, mely kizárná, hogy akiknek érdekük valakik megfigyelése, ne kerülhessenek kapcsolatba a megfigyelést megvalósító rendszerrel. Szeretnénk, ha ellenőrizhető lenne utólag is, ki a megrendelő, ki engedélyezte, ki valósította meg, majd ki kapta meg az anyagokat.

Hogyan biztosítaná, hogy az új hivatalba ne kerülhessenek volt ŠtB-sek?

Szlovákia megalakulása és a SIS létrehozása óta eltelt 10 év.

Gyakran elhangzik az az érv, hogy a régiek szaktudására még szükség van, nem lehet egyik napról a másikra lecserélni mindenkit.

Le kell őket cserélni, mert zsarolhatók. Ugyanez vonatkozik az Ivan Lexa-féle titkosszolgálatra is. Lexa idejében bizonyítottan számos törvénysértés történt, és az akkori törvénysértők ma is olyan helyeken vannak, ahol meg lehet zsarolni őket. Ezért teljesen új rendszert kell kialakítani, és a parlamentnek kellene biztosítani a minél hatékonyabb ellenőrzést. Azért a parlamentnek, mert idáig ennél jobbat még sehol nem találtak ki. Az ellenőrzésben az ellenzéknek és a kormánypártoknak is részt kell venniük.

Ha erősödne a parlament ellenőrző szerepe, a honatyák sokkal több bizalmas információhoz jutnának. Mi a garancia arra, hogy a képviselők nem szivárogtatnak ki semmit?

Ezek legitim kérdések, melyeket alaposan át kell gondolni. Szerintem azoknak a képviselőknek, akik bekerülnének ebbe a bizottságba, fel kellene áldozniuk magánéletük egy részét azért, hogy bizalmas anyagokhoz hozzáférhessenek.

Nem árulta el, hogyan ültetne „tiszta embereket” a javasolt hivatalba.

A volt ŠtB-seket könnyű kiszűrni, őket pontosan nyilvántartják. Veszélyesebbek a Lexa-féle időszak emberei. Ezért utólag még egyszer alaposan kellene ellenőrizni a Lexa-korszak tevékenységét. A legegyszerűbb teljesen új embereket kiképezni. Szerintem a rendőrségen belül vannak szakemberek, és van annyi, hogy csupán tiszta múltú személyek kerülnének a létrejövő hivatalba.

A kormányfő szerint a kormánypártok egymás között versengenek, ki tesz hamarabb javaslatot a kialakult helyzet megoldására, és mivel mindenki Rusko lehallgatási ügyére reagál, előbb meg kellene várni a vizsgálat végét.

Ez részben igaz. A kialakult helyzetre reagálunk, ám az MKP alapvetően az egész rendszert akarja átértékelni jogilag, szerkezetileg és műszakilag egyaránt, úgy, hogy hosszú távon működhessen.

A Badžgoň-ügyről mi a véleménye? Ön szerint is a maffia keze lehet a dologban?

Hivatalos vélemény még nincs, addig nehéz róla nyilatkozni.

És a magánvéleménye?

Erre szokták mondani, hogy Szlovákia a korlátlan lehetetlenségek világa.

Amikor Pavol Rusko ügyét vizsgálta a bizottság, öt anyagot találtak, melyek ismeretlen módon kerültek a rendszerbe. A Badžgoň-féle ezek egyike?

Valószínűleg nem. Alighanem teljesen új anyagról van szó. A Badžgoň-féle leirat profibb munka. A megfigyelő tisztek ugyanis nem kapják meg a lehallgatási anyagot, magát a magnószalagot, hanem csak annak írott változatát. A Rusko-féle hangszalag azért volt sajátos, mert hivatalosan legfeljebb a leirat kerülhetett volna ki a hivatalból.

Ön azt mondta, a lehallgatások terén az MKP szűz. Komolyan?

Természetesen az MKP az érdeklődés középpontjában állt, hiszen a valamikori állambiztonsági szerveknek külön részlegük volt az úgynevezett magyar és ukrán nacionalizmus elleni harcra. Pártunk olyan értelemben szűz, hogy ahogy például Koncoš idejében a földalapba nem kerülhetett magyar, a belbiztonsági szervek vezetőjének székébe se ülhetett idáig magyar nemzetiségű.

Tehát „szűzként”, kívülállóként, mindenféle önös érdekek nélkül támogatják az ANO törvénytervezetét is, sőt négy módosító indítvánnyal még szigorítani is akarják, hogy minél jobban hasonlítson ahhoz a Ján Langoš-féle tervezethez, melyet az elmúlt időszakban egy szavazat híján nem fogadott el a parlament. Paradox módon éppen az MKP egy szavazata hiányzott, ugyanis egy magyar képviselő nem támogatta a törvényt.

Ez bizony paradox helyzet. Ettől függetlenül az MKP szerint a Langoš-féle javaslat jó volt. Jobb lett volna, ha az ANO ezt nyújtotta volna be újra, esetleg némi kiegészítésekkel. Mivel Ruskóék javaslata csak gyors reakció a kialakult helyzetre, módosító indítványainkkal próbáljuk majd a Langoš-féle pozitívumokat a törvénybe csempészni úgy, hogy közben a beterjesztőkkel is egyeztetni fogunk.

Garantálható, hogy ezúttal az MKP valamennyi képviselője megszavazza?

A képviselők meggyőződésük és lelkiismeretük szerint szavaznak. Szerintem, ha a javaslat jó lesz, a honatyák támogatni fogják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?