Lemondott a visszaéléssel vádolt nyitrai megyei alelnök

Nyitra |

<p> </p>
<p>Lemondott posztjáról Nyitra megye közbeszerzési visszaélésekkel vádolt alelnöke, Vladislav B., aki a Smer-SD jelöltjeként töltötte be tisztségét.</p>
<p> </p>

Vladislav B. a Smer-SD-ből már akkor kilépett, amikor – a megyei hivatal vezetőjével és több dolgozójával együtt – őrizetbe vették. Akkor jelezte, a megyei alelnöki tisztségről is lemond, később azonban meggondolta magát. Milan Belica, a megyei önkormányzat elnöke néhány nappal ezelőtt közölte, hogy kész hozzájárulni helyettese menesztéséhez.

Vladislav B. ugyan most lemondott, de hivatalosan a megyei közgyűlésnek kell őt leváltania.

A közbeszerzési visszaélés az új megyeszékhely építésével kapcsolatos. A hivatal egyes tisztségviselői (Vladislav B. mellett állítólag Peter N. hivatalvezető és Gabriela Š., a közbeszerzési osztály volt vezetője) és néhány vállalkozó (Roman K., Emil G., Ľuboš M., Emil B.) összejátszottak, hogy – a közbeszerzési szabályokat megkerülve – konkrét cégek jussanak megbízásokhoz. Az előzetes letartóztatásban lévő Emil G. kivételével valamennyi érintett szabadlábon védekezhet az eljárás során. Peter N. 3 év szabadságvesztésre számíthat, a többiek azonban akár 12 évre is rács mögé kerülhetnek, mert rájuk a rendőrség úgy tekint, mint bűnszövetkezet tagjaira.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?