Lemondott a kultúrház igazgatója

Párkány |

<p>A párkányi önkormányzat csütörtöki soron kívüli ülésén váratlan bejelentést tett a városi művelődési központ igazgatója. A városi lap statútumának tárgyalása után bejelentette: távozik.</p>

Szabó Bernadett terjedelmes beszéddel készült a bejelentésre, de a rendkívüli testületi ülés programjában nem szerepelt erre vonatkozó napirendi pont, ezért nem volt módja elmondani. A bejelentés előtt indoklásként annyit mondott, hogy elvették a motivációját és bizalmát, több rágalom is érte, és a városban hazugságok terjednek róla. Utalást tett a képviselő-testület szeptemberi ülésén született döntésre is, amelynek értelmében ugyan posztján maradhatott, de a képviselők zöme a távozására voksolt. A szeptember 29-i szavazás végeredményét két érvénytelen szavazat döntötte el. A művelődési központ igazgatójának hat képviselő szavazott bizalmat, heten a távozása mellett döntöttek, ketten érvénytelen szavazócédulát adtak le. Az igazgató leváltásához nyolc szavazatra lett volna szükség. A leváltásával kapcsolatos képviselői beadványt szeptember 2-án tizenhárom képviselőből tíz támogatta.

„Először örültem, hogy a kultúrház élén maradhattam, mert igazán szerettem a munkámat, de a motivációmat és a bizalmamat a rossz ízű pletykák teljesen elvették. Úgy tartom, hogy az embernek meg kell őriznie az önbecsülését, és nem hagyhatja, hogy nyilvános megaláztatásnak legyen kitéve, illetve olyanok kritizálják a munkáját, akik nem értenek hozzá és még egy rendezvényen sem vettek részt” – indokolta lapunknak távozásának okát Szabó Bernadett.

Az igazgató visszahívását a képviselők elsősorban a Párkány és Vidéke című városi újság körüli botrány miatt kezdeményezték, de döntésükben közrejátszott a közbeszerzési feltételek önkényes megváltoztatása és a költségvetés túllépése is, amire a szeptember 29-i szavazást megelőzően Fekete László (MKP) és František Árendás (független) képviselő is utalt. A Párkány és Vidéke című városi lappal kapcsolatban a művelődési központ igazgatójának mint a lap kiadójának azt rótták fel, hogy beleegyezésével – a főszerkesztőt megkerülve – cenzúrázták a lap tartalmát, és a főszerkesztőváltásról nem értesítette a testület tagjait. A képviselők a városi szóbeszédből tudták meg, hogy a lap vezetésével a művelődési központ igazgatója egy magyarországi újságírót bízott meg, aki nem tud szlovákul. A lap helyettes főszerkesztői posztjára – az anyasági szabadságon levő főszerkesztő visszatéréséig – a város versenypályázatot hirdetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?