Lemondással tiltakozik a személycserék ellen

Pozsony |

<p>Lemondott a Szociális Biztosító vezérigazgatója.</p>

Ľuboš Lopatka volt szinte az egyetlen magas tisztségben lévő, még a Radičová-kormány által kinevezett vezető, akit a Fico-kormány nem menesztett, sőt Ján Richter munka-, szociális, és családügyi miniszter többször hangsúlyozta, elégedett a munkájával. Rátermett menedzsernek tartja, aki jelentősen javított a Szociális Biztosító gazdálkodásán, csökkentette költségvetési hiányát. Lopatka saját elmondása szerint hosszasan mérlegelt, maradjone posztján, végül a távozás mellett döntött, mert nem ért egyet azzal, hogy a kormány a biztosítók kihelyezett részlegeinek élére többségében ugyanazokat az embereket ülteti vissza, akiket ő leváltott.

A kormány tudomásul vette Lopatka döntését, Ján Richter miniszter megerősítette, az igazgató távozása mögött a Szociális Biztosító egyes regionális fiókjainál végrehajtandó személycserék állnak, s ezzel a vezérigazgató nem ért egyet. A miniszter szerint a Szociális Biztosító működésében változások várhatók a kormány programnyilatkozatának megfelelően, s az új elképzelésekhez szabják a személyi kérdéseket is. A távozó igazgató és a miniszter ezzel együtt is korrektnek nevezte kettejük kapcsolatát. (sán, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?