LEHALLGATÁS - az SSN is feljelentést fontolgat

Pozsony |

<p>Nemcsak Ľubomír Galko (SaS) védelmi miniszter tett feljelentést, hanem valószínűleg a Szlovák Újságíró Szindikátus (SSN) is hasonlóan jár majd el a lehallgatási ügyben.</p>

"Ha senki más nem tesz feljelentést hivatali hatásköri visszaélés gyanúja miatt, akkor mi igen" - nyilatkozta hétfőn Zdenko Cho, az SSN alelnöke.

A Pravda napilapnak olyan információk jutottak a birtokába, mely szerint a Katonai Elhárítás (a Katonai Hírszerzés mellett a másik szlovákiai védelmi hírszerző ügynökség) lehallgatta a szerkesztőséget, és a lap szerkesztőit. A Nový čas értesülései szerint a Pravda mellett Michal Gučíkot, a TA3 hírtelevízió igazgatóját is lehallgatták. Az ügyben a főügyészség és a rendőrség is vizsgálatot indított.

Cho szerint senki sem engedheti meg magának, hogy ily módon vétsen a demokrácia alapelvei ellen. Éppen ezért azt szeretnék, ha kiderülne, miként hallgatták le az újságírókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?