Legyen ez az együttműködés éve!

A szavazók nem kegyelmeztek a volt kormánykoalíció pártjainak. A Hídnak viszonylag jól sikerült átvészelnie ezt az időszakot is, és a szlovákiai választók megint úgy gondolták, van helyünk a parlamentben. Végső soron a választási eredmény egy párt teljesítményének egyetlen objektív fokmérője, ezért is nagyon fontos volt számomra az a megerősített bizalom, amelyet választóink szavaztak meg nekünk. Politikai és közéleti ellenfeleink persze hajlamosak elfelejteni ezt a tényt akkor, amikor a párt parlamenti tevékenységét értékelik.

Miért sikerült a Hídnak talpon maradnia a kormány bukása és a gazdasági válság kormányzati munkánkat alapjaiban érintő, kényszerítő erejű hatásai ellenére is? Nem azért, mert szavazóinknak nem volt más lehetősége, hiszen úgy szlovák, mint magyar szimpatizánsaink kegyeiért harcba szálltak konkurenseink. Éppen ezért biztos vagyok benne, sokkal inkább a párt munkájának megítélése volt az, ami miatt talpon tudtunk maradni.

A párt 2010-ben 14, két évvel később 13 parlamenti mandátumhoz jutott. Persze azonnal megindult a számháború, mit jelent ez a magyar képviselettel kapcsolatban. Aki azonban ismeri a politikát, az pontosan tudja, hogy nem a mandátumok száma, hanem a párt pozíciója az, ami ilyen szempontból a legfontosabb. A Híd bő tucatnyi képviselőjének sokkal többet sikerült elérnie, mint a „nagy” MKP-nak a korábbi ciklusban húsz fővel. Akik azt mondják, csak a mennyiségen múlik, azt vajon hogy magyarázzák meg, hogy a Híd 14 fővel érte el annak az államnyelvtörvénynek a módosítását, amelyet korábban húsz magyar képviselőnek sem sikerült? De mondhatnék más példákat is, az Ipoly-hidak kiépítésétől a Csallóközt Pozsonnyal összekötő 63-as út torlódási pontjának kiszélesítésén át a dél-szlovákiai munkahelyteremtésig.

Vajon a puszta számokon múlik az, hogy még a Smer-kormány is hajlandó együttműködni velünk a kisebbségek képviseletének terén? Ha már itt tartunk, egyébként az sem igaz, hogy számszerűleg folyamatosan csökkenne a magyar képviselet ereje a parlamentben, mivel frakciónkban az előző ciklusban nyolc magyar nemzetiségű képviselő ült, jelenleg viszont a választók akaratából kilenc.

Robert Fico elsöprő győzelme és az utána végrehajtott, ma már mindenki által a saját bőrén érzett, elhibázott kormányzati irányváltás nehéz helyzet elé állította a jobboldalt és a Hidat is. A Népi Platform kezdeményezésével próbáltunk közös keretet adni annak a politikai küzdelemnek, amelyet már nemcsak a baloldal baltapontossággal végrehajtott, számos gondot okozó intézkedései ellen, hanem a jobboldali populizmus ellen is vívunk. Emellett ellenzékben sem adtuk fel a konstruktív parlamenti munkát. Azt gondoljuk, a kisebbségi érdekképviseletbe nemcsak a szorosan vett kisebbségi ügyek tartoznak, hanem a szociális, munkaügyi és regionális politika általánosságban. Egy kisebbség csak akkor lehet sikeres, ha az általa lakott régiók is sikeresek, ezt az elvet próbáljuk érvényesíteni a parlamentben.

Eddig kevesebb sikerrel próbáltunk közeledni az MKP-hoz. Fontosnak tartjuk és személyesen is azt gondolom, kell hogy legyen együttműködés a magyarság politikai képviseletének szervezetei között, parlamenten belül és kívül is. Sajnos azonban még nem érkezett pozitív visszajelzés közeledési kísérleteinkre, sőt az MKP egyes vezető politikusai nyilvánvalóvá tették, hogy akaratuk ezzel ellentétes. Véleményem szerint ez végtelenül felelőtlen viselkedés, nem az, amit a szavazók elvárnak tőlünk. Kíváncsian várom, hogy a megyei választások előtt lesznek-e olyan MKP-s szervezetek, amelyek szembemennek a pártközpont kétarcú taktikázásával, és hajlandóak az őszinte együttműködésre. Mi már jeleztük: készen állunk erre.

A Híd eddigi története az együttműködésről szólt, koalícióképességünket és társadalmi beágyazottságunkat többször bizonyítottuk. Úgy érzem, most a másik félen van a sor az együttműködés melletti elhatározásának gyakorlati bizonyítására. Nyilvánvalóan ahhoz, hogy a magyarságnak minden szinten erős képviselete legyen, összefogásra van szükség. A sérelmi politizálás nem vezet sokra, az ellenségeskedés pedig még annál is kevesebbre. Nem elég azt mondani, hogy együtt akarunk működni: tenni is kell érte, elsősorban úgy, hogy elfogadjuk a másikat partnerként és megpróbáljuk megkeresni a közös pontokat. A szavakból elég; lássunk végre tetteket!

A szerző a Híd elnöke