Laurencz Lászlóval, az Esztergomi KC távozó edzőjével

Természetesen igen. Elsősorban érzelmileg volt nehéz, hiszen mind a klubhoz, mind a játékosokhoz nagyon kötődtem. De muszáj volt váltanom, mert az állandó bizonytalanság miatt már idegileg kezdtem felőrlődni. A játékosok állandóan tőlem kérdezték, hogy mi lesz, hogy lesz. A város viszont állandóan halogatta a döntést. Harmadikán jelentettem be nekik, hogy más klubokkal is tárgyalok a bizonytalan helyzet miatt, erre azt mondták, hogy az önkormányzat hetedikéig válaszol, addig várjak. Utána azt mondták, hogy 14-én, aztán meg 15-én. Aztán nem történt semmi. A másik helyen pedig választ vártak, így belekényszerültem a döntésbe, és végül a távozás mellett voksoltam.

Kik keresték még meg a debreceni csapaton kívül?

Megkerestek külföldről is, az NB I/B-ből és korábban még egy másik NB I-es csapat is, de neveket nem mondanék.

A háromév alatt egy remek 5. helyet ért el a csapattal, idén pedig a meggyengült kerettel sikerült bennmaradni az első osztályban. Melyiket élte meg nagyobb sikerként?

Hát, ez nagyon nehéz kérdés, mert két teljesen különböző dologról beszélünk. De talán a bennmaradás nagyobb bravúr volt. Egy morálisan teljesen padlóra került, szétesett csapatot kellett felrázni, akik közül heten távoztak, a többiek felé pedig tartozások voltak. Aztán a játékosok is rájöttek, hogy duzzogni nem jó, ehelyett összekapták magukat és a végén elkezdtek játszani. Az alsóházi rájátszásban négy meccsen három győzelmet és egy döntetlent elérve lettünk kilencedikek, pedig mindkét ellenfelünk – a Békéscsaba és a Spartacus is – jobb csapat volt.

Milyen kihívások várják Debrecenben?

A csapatnak a nemzetközi szereplés jogát kell kiharcolni, ami nagyon nagy kihívás. Kevés az erre igazán jó játékos, mindenképpen igazolni kell egy átlövőt, miután kapus poszton az ukrán válogatott hálóőrét már leigazoltuk. Nagyon nagyok az elvárások, de a körülmények rendezettek, amik a megfelelő szakmai munkához elengedhetetlenek.